Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
becsukják. Amíg az öreg a levelet írta, mi elmentünk szállást nézni, mert még két szakasznak nem volt szállása. Mire visszamentünk a levél már készen volt, és meg is vendégelt bennünket: tojásrántottával, volt benne egy kis szalonna is. Meg szerzett vagy volt neki jó erős szamahonja, de olyan erős volt, hogy amikor ittuk, könnyezett a szemünk. Akkor ittunk először házi pálinkát. Négy órára megjött a század és eligazítottuk őket, melyik körlet kié lesz. Közben jelentettük Pál Antal főhadnagynak, hogy Korpás találkozott a nagybátyjával. Mindjárt megkérdezte, hogy merre lakik. Korpás megmutatta, bemutatta az öreget és ott is maradt, de a többi tiszt is. Úgyhogy a Korpás Jancsi meg én kimaradtunk a hely szűke miatt. Azért a Pál Antal főhadnagy annyit elintézett neki, hogy 1942-ben hazaszállította az egész családot. Hármat, mert még volt egy fia, aki a fronton szolgált, szintén főhadnagyi rangban. De csak szabadságon voltak Magyarországon, a magyar hadsereg elintézte a papírjait. Aztán, hogy később mi lett velük, nem tudom, mert többet már nem jártunk arra. Nyáron Korpás is megsebesült, így ő sem tudott már elmenni. Reggel tovább mentünk, de már a századon észre lehetett venni a fáradtságot. De azért mentünk, másfél nap után megérkeztünk Csernyigovba, Ez már olyan 250-300 ezer lakosú város volt. Idetelepedett a hadosztály parancsnoksága, itt megint vételeztünk élelmet, és folytattuk az utat tovább Gorodnyára. A 15-20 ezer lakosú kisváros, 30 km-re volt Csernyigovtól. Különben Csernyigovban is sok német volt. Itt már a németektől értesültünk arról, hogy a környéken sok a partizán. Jó későn értünk Gorodnyára Megkaptuk a levest és a 7-8 deka szalonnát, majd lefeküdtünk a hideg, üres szobákban. Az a padló vagy parketta olyan hideg volt, hogy nem lehetett rajta feküdni. A tábori takarót összehajtottuk, a köpenyt a hátunkra terítettük és üldögélve szundikáltunk. Másnap először felvettük a kapcsolatot a milicistákkal, ők irányították a közellátást is. Hozzájuk fordultunk szénáért, szalmáért. Ebéd után már hozták is a falvakból. A szalmából fekhelyet csináltunk magunknak, és elfogadható szállásunk lett. Pál Antal és Toszt főhadnagy megszemlélték és átszervezték a századot, a 240 főből kiválogattak 110-et, akiknek a lova jobb kondícióban volt. A kiválogatott, úgymond fél századnak Toszt főhadnagy lett a parancsnoka, a másik fél századé pedig Pál Antal. Később ha valahová menni kellett, mindig a Toszt főhadnagy százada ment bevetésre. Amelyik ló megjavult, az a gazdájával együtt a Toszt főhadnagyhoz került. December 4-én a századparancsnokságon motorkerékpárral megjelent 5 német altiszt. 8 órára sorakoztatták Toszt főhadnagy félszázadját. A félszázadot négyfelé osztották, mindegyikhez került egy német, és megindultunk Gorodnyától négy irányban. Mi keleti irányba mentünk. Már vagy 15 kilométert megtettünk, amikor velünk szembe jött két orosz katona, ezek már átjutottak a német arcvonalon és elindultak haza. Az egyik egy hatalmas ember volt, 2 méteren felüli. Életemben még ekkora embert nem láttam, de a többiek sem. A német törzsőrmester leigazoltatta őket és megmagyarázta nekik, hogy hol jelentkezzenek. Alig mentünk 5 kilométert, egy falu szélen megint jött két orosz katona, fegyver nélkül. A német ezeket is megállította és igazoltatta őket, megmondom a törzsőrmester egy szót sem tudott oroszul. A falu szélen volt egy befagyott libafürösztő tó, a törzsőrmester odalökdöste őket a tó jegére. Aztán mind a kettőbe beleeresztett egy sorozatot. Természetesen mind a kettő hanyatt dőlt és meghalt. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért lőtte agyon őket, azt mondta, azért, mert zsidók voltak. Sem Berczeli, sem a szakasz nem értett vele egyet, de én sem. Megkérdeztem, hogy miért kell valakit agyonlőni, azért, mert zsidó. Erre azt felelte: 90
