Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
Azt mondta az Imre:- Hallod, ha minket itt ezen a sűrű, sötét erdőben megtámadtak volna, senki az ég világon nem tudta volna meg.- Én azért jöttem előre, mert az én lovam mindent észrevesz hamar és akkor jelzi. Figyeld meg, hogy jár a füle előre-hátra! Pedig ez nem katonaló, de borzasztóan figyelmes. Igaz, hogy még nagyon fiatal, az is sokat számít. A te lovad katonaló, de már nem fiatal, és nem is olyan figyelmes. Általában a huszárlovak okosak, figyelmesek voltak, persze attól függően, hogy ki hogyan tanította a lovát. Mert bizony azzal is foglalkozni kellett. Bár a ló nagyon tanulékony állat, csak türelem kell hozzá. Lassan odaértünk, ahol a kutyák ugattak, össze-vissza négy ház volt. Mindjárt megkérdeztük, hogyan hívják ezt a falut. Nem falu ez - felelte az öreg -, ezek csak pásztorházak, ide terelik be a juhokat a legelőről, mert bizony itt farkasok is vannak. Aztán van úgy, hogy megdézsmálják a juhnyájat, ha nem vigyázunk rájuk. Román volt az öreg, de jól beszélte a magyart. Mikor megkérdeztem tőle:- Maga magyar?- Nem, csak magyar katona voltam a monarchiába.- Meg tudná mondani milyen messze van ide Petrova?- Hát olyan 35-40 km, de az erdőn keresztül legalább 10 km-rel rövidebb az út, közvetlenül a Visó folyó mellett. Mi maradunk az úton. Lassan kezdett világosodni, ahogy az erdőből kiértünk. A nap is felkelőben volt, de mi abból nem sokat vettünk észre. A hegy nyugati oldalán voltunk és az eltakarta a napsugarakat. Reggel fél kilenc tájban értünk Petrovára. Az első látvány az volt, hogy négy fiatal lány fehér ruhában, fejükön koszorúval egy lepedőt fogtak a négy sarkánál és így mentek végig a falun. Később tudtuk meg, hogy a faluba lakodalom volt és a nászágyat hordták végig a falun. Bizonyítás végett, hogy a menyasszony érintetlen volt. Pár perc múlva odaértünk a lakodalmas házhoz. Mikor megláttak bennünket, mindjárt hívtak, hogy menjünk be a házba. Ott szólt a zene, meg mindjárt kínáltak bennünket birkagulyással. Finom volt. Akkor ettem először túrós puliszkát. Kalácsuk és süteményük is finom volt. Elfogadtuk amit adtak, bor az nem volt, de erős szilvapálinkájuk az volt. Olyan erős volt, hogy egy kortyot ittunk és alig kaptunk levegőt. Kis idő múlva Vaclavik Gazsi is megérkezett a rajjal. Azokat is jól tartották, majdnem be is rúgtak a pálinkától. Petrován csak ketten voltak, akik tudtak magyarul: egy fiatalasszony, aki a Szilágyságból került ide, mint feleség, meg egy öreg 70 éves román, aki a monarchia alatt magyar katona volt. De ő már nehezen beszélte a magyart. Amikor a század megérkezett, ő lett a tolmácsunk. Már kezdett a rajnak jókedve lenni. Mondtam az embereknek, hogy most már menjünk ki a falu végére és várjuk meg a századot. A kulacsba kaptunk még jó, két deci pálinkát. Megköszöntük a vendéglátást és kimentünk a falu végére, várni a századot. Nem sokat kellett várni, a század is megérkezett. Láttuk, hogy a Berczeli üget a szakasz végén. Mikor odaért, jelentettem, hogy az úton különös esemény nem történt, szerencsésen eljutottunk Petrováig. A százados mindjárt küldött egy küldöncöt a századhoz, hogy jöhetnek. Egyesültünk a szakasszal és beszállásoltunk. Mi ketten megvártuk a századot. Ahogy megérkeztek, Berczeli beadta a jelentést. 60
