Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról
- Na mi van? Miért hivatott a századparancsnok? - kérdezték a szakasznál. Révész is megkérdezte. Mondtam nekik, hogy lóháton fogok hazamenni szabadságra.- Komoly?- Természetes, hogy komoly - feleltem nekik.- Nahát ilyen még nem volt, hogy valakit lóháton engedjenek szabadságra.- Most pedig lesz. Hallottam, amikor Révész mondta a Gróf tizedesnek: ez aztán jól bevágódott. Nemhiába, a hadapródoknak a fele földije. Erre Gróf tizedes azt mondta: ez az ő szerencséje, miért fáj ez neked. Másnap 8 órára átmentem Eszak-Komáromba a várba, mert ott volt parancsnokság, és elintéztem mindent, amit kellett. A napidíjamat, a kosztpénzemet és a lótáp árát felvettem. Másnap reggel fél nyolckor felnyergeltem a Vigaszt, de nem huszárnyereggel, hanem prímanyereggel, mert akkor nem kellett nyergelőpokróc. Mikor Vigaszt kivezettem az istállóból, az egész század tisztikara ott volt. Lamos főhadnagy még utoljára figyelmeztetett, hogy az a szabály: minden tíz kilométer ügetés után a 2 kilométer lépést be kell tartani. Csak az volt a baj, hogy amikor felültem a hátára, a ló mint versenyló, mindjárt be akart ugrani vágtába, alig tudtam visszatartani. Azért lassan megindultam a hátsó kapukijárat felé. Mikor a kapun kimentem és láttam, hogy már nem figyelnek, megeresztettem a Vigaszt úgy, hogy az ácsi a személyvonat mozdonyával párhuzamosan haladtam. Az utasok szép kendőikkel integettek, gondoltam magamban ez így nem jó, próbáltam a Vigaszt rövidebbre fogni, de alig tudtam pár kilométert lépésbe menni vele, mert nem nagyon akart. Mikor Ácsot elhagytam, megint elengedtem, hadd menjen. A 40 kilométert 2 óra alatt megtettem, úgy, hogy fél tizenegykor már Győrben voltam. Gondoltam bemegyek a Frigyes laktanyába, és ott tartok ebédidőt. Volt ott egy óvári gyerek, őrmester, az ő segítségét kértem. Gyorsan meg is találta az őrség, mert addig nem mehettem be, amíg az őrmester oda nem jött. Mindjárt bemehettem, a lovamat az istállóba egy üres standba bekötöttem, a nyerget levettem róla és egy kicsit lecsutakoltam. Közben azt mondta az őrmester:- Pajtás, ha akarsz nálunk kapsz ebédet. A lovadat a lovászok megetetik és megitatják. Te pedig, ha akarsz elmehetsz még moziba is. Éppen a Dankó Pistát játsszák. így gyorsan megebé- dezel és 11-kor kezdődik a film, még odaérsz. Elfogadtam az ajánlatát, gyorsan megebédeltem, megköszöntem az őrmesternek, meg a szakácsoknak az ebédet és elmentem, megnéztem a Dankó Pistát. Ebéd után két órára visszamentem, felnyergeltem, előtte annak, aki a lovamat ellátta, adtam 2 pengőt. Nagyon örült neki, meg én is, mert így olcsón megúsztam. Két órakor lóra ültem és elügettem Ottevényig. Ott kerestem egy gazdát, aki igazolta nekem, mennyi szénát és zabot vettem. A községházán a jegyzővel mindent aláírattam és megindultam hazafelé. Este fél hatkor már otthon voltam, de a lovat csak másnap délután adtam át az őrnagy úrnak. Addig a lovat a keresztapámnál bekötöttem és elláttam abrakkal és szénával. Másnap a lovat megpucoltam és elmentem vele a kilencedik határvadász laktanyához megkeresni a ló gazdáját, Somogi őrnagyot. A zászlóalj irodában azt mondta az őrmester:- Az őrnagy úr odahaza van. De most nem lehet zavarni. 34
