Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról

- A többi ruhádat hozd be és majd rendbe hozzuk, aztán majd elszámolunk. Tizenkét pengőt fizettem a ruha és a csizma agyusztálásáért, pár nap alatt minden készen volt. Különben, a tizenkét pengő akkor egy tizedesnek egy havi zsoldja volt. Hét órára megér­keztek a szakaszparancsnokok is. Mikor Schneider Pali belépett az istállóba jelentkeztem nála, hogy beléptem a szakaszba. Jelentés után üdvözöltük egymást, és csak úgy feszélyezettség nélkül megmondta, hogy vegyem át az első raj parancsnokságát. Gyorsan összehívtam a nyergesbe az első rajt. Öregeket, fiatalokat, mert bizony az újoncok már kéthónapos katonák voltak, de még a rajparancsnokot nem ismerték. Röviden bemutat­koztam és elmondtam az én elvárásaimat. Ha ez meglesz akkor nekünk egymással semmi prob­lémánk nem lesz. Én soha senkit nem fektettem meg vagy csipőztettem. Ha valakit láttam, hogy hanyag, vagy nem törődik valamivel, vagy a fegyelmet nem tartotta be, azzal mindig meg kellett volna csináltatni, de én inkább leírattam velük. 30-szor, 50-szer, vagy 100-szor, de volt amikor 500-szor. Már szakaszvezető voltam, mikor az egyik volt újoncom odajött hozzám és azt mondta:- Szakaszvezető úr! Megköszönöm magának, hogy újonc koromban olyan sokat íratott ve­lem. Mert megtanultam szépen írni. De akkor már őrvezető volt. Én, hogyha a rajnak vagy a szakasznak elméleti oktatást tartottam, én sok szemszögből ok­tattam. Mert amit én akkor megtanultam, azt ma is tudom. Pedig sokan voltak még tisztek is, akik csak könyvből tanítottak. Először felolvasták azután kikérdezték. Ha az újonc nem tudta, akkor hamar azt mondták nyomjon le húsz feküdj!-öt, vagy ereszkedjen le csípőre és békaügetés eddig vagy addig. A szegény újonc meg csinálta. Volt is tekintélyem nem csak a raj, de a szakasz előtt is. Ha valami nehezebb anyagot kellett leadni, azt mindig rám bízták. Ha valahová kül­deni kellett valakit, valami fontos megbízatásban, akkor mindig engem küldtek. Természetesen olyankor mindig megkaptam a napidíjat egy napra, ami tíz napi zsoldom volt. Így aztán bejár­tam Pápát, Esztergomot, Fehérvárt, Sopront, Győrt. Mindenhova lóháton mentem. Egyszer voltam idehaza is lóháton. Csupa élvezet volt ilyen hosszú útra menni. Délután bevonultunk a gyalog kivonulásról és Lamos főhadnagy úr hivatott. Mindjárt felmentem a századirodába és jelentkeztem- Tudod miért hívattalak?- Nem tudom főhadnagy úr!- Arról van szó, hogy eladtam a Vigasz nevű versenylovamat a hetedik határvadász zászlóalj parancsnokának, Somogi őrnagy úrnak. Ezt el kell vinni és átadni neki. Az őrnagy úr két napi útnak számolta a távot, hogy a ló ne legyen lestrapálva, mikor megér­kezik. Különben nálunk az aktív tisztek mindegyikének volt egy-két hátaslova a szolgálati lovon kívül.- Te ismerős vagy Magyaróváron, ugye?- Igen, főhadnagy úr.- Akkor holnap nem vonulsz ki, átmész délelőtt Észak-Komáromba és ezzel a menetlevéllel elintézed a napidíjadat 3 napra, a lótáp árát és a te kosztpénzedet! Holnapután, reggel elin­dulsz!- Parancsára, főhadnagy úr! - feleltem. Átvettem a menetlevelet, letisztelegtem és visszamentem a szakaszhoz. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom