Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XIV. rész. Újra a fronton
így szökellve jött a gyümölcsös felé. Mikor beért, átölelte az almafát, és annak törzsén lecsúszott. Egy szemüveges német volt, olyan negyven év körüli lehetett. Azt gondoltam, hogy megsebesült, legugrottam a lovamról, és odamentem hozzá.- Mi van veled bajtárs? Megsebesültél?- Nem! - mondta a német. - Csak nagyon fáradt vagyok. Ma egy egész zászlóalj elveszett - tette hozzá.- Hol? - kérdeztem.- Ott fenn a hegyen, meg itt a völgyben - felelte. Egyszercsak látom, hogy a szántáson megint németek jöttek, persze össze-vissza szökellve. 15-en voltak. Már alig voltak 200-300 méterre, kettő nem kelt fel közülük, 13-an beértek a gyümölcsösbe. Közben, akik ott maradtak, segítségért kiabáltak. Itt már 14-en voltak, köztük egy őrnagy, meg egy őrmester. Mondtam nekik:- Miért hagytátok ott azt a két baj társatokat?- Mit gondoltok, hogy ki mer ott maradni, Amikor ma az egész zászlóalj elveszett? A németeken látszott, hogy nagyon el vannak csigázva. Szóltam Major Pistinek:- Fogd meg a lovamat, én kimegyek értük!- Ne menj, ha azok volnának a helyünkbe, nem tennék meg biztosan! Emlékszel milyen pimaszok voltak a Donnál.- Tudom, de azért mégsem lehet őket otthagyni.- Agyonlőnek és akkor mit fogok csinálni egyedül?- Visszamész a csapathoz, és jelented, hogy a feladatot nem tudtuk végrehajtani. Leugrottam a lóról, és megpróbáltam kijutni a gyümölcsösből. Mikor a szélére értem, hason csúszva igyekeztem a barázdában megközelíteni a közelebbi sebesültet. Ahogy az oroszok észrevették a mozgást, kegyetlenül tüzeltek. Azért csak kúsztam tovább, gondoltam magamban: na Ferkó, talán jobb lett volna ottmaradni. Végre sikerült elérnem a németet.- Mi van veled? - kérdeztem.- A lábam, nem tudok menni.- Gyere másszál a hátamra! Mikor a hátamon elfeküdt, megpróbáltam vele visszakúszni, elég nehéz volt abban a sáros, hideg novemberi szántásban haladni, mert nagy volt a teher. A golyók körülöttünk egész közel szántották a földet. Beértem vele, de az a 200 méter nekem borzasztó hosszú volt. A gyümölcsösben már a átvették németek, és kezdték elsősegélyben részesíteni. De még ott volt a másik is, azt is be kell hozni!- Még kimész? - kérdezte Major Pisti.- Kimegyek pajtás, mert nem lehet otthagyni. Az egyik német azt mondta:-Várjunk, amíg szürkület lesz.- Lehet, hogy addigra az meghal — mondtam neki. Ezzel megindultam a másikért, megmondom őszintén elfáradtam, mire a németet becibál- tam a gyümölcsösbe. Az utam éppen olyan volt, mint az előbbi, csak valamivel messzebb, a barázdától vagy 15 méterre feküdt. Láblövése, meg egy fejlövése volt, de az csak horzsolás. Őt is a hátamra vettem, és kezdtem visszamászni.Már közeledtem, amikor a német nagyot kiáltott: 218
