Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XIV. rész. Újra a fronton
annak most mindennek vége, mert Juhász olyan rossz lövő volt, hogy amikor éleslövészeten voltunk, még a céltáblába sem talált bele. És csodák csodája a második lövése eltalálta a karót.- Jó köszönöm elég, látom őrmester képzett katonái vannak. Mondja maga hivatásos katona?- Nem vezérőrnagy úr, én tartalékos vagyok.- Nagyon sajnálom, hogy ilyen jól képzett katona, és nem hivatásos parancsnok. Hol volt tényleges, Komáromban? Jó kiképzésben részesült. Mondja őrmester, meg tudná mondani, hogy miért van a háború? Egy szóval sem mondtam, hogy a hazámat védem, pedig ott voltam az 1000 éves határon, a Beszkidekben. Azt mondtam neki:- Azért harcolunk, hogy a németeknek magyar gazdasági területük legyen. Erre a vezérőrnagy elővette az aranyozott, vagy talán arany cigaretta tárcáját, és meg akart kínálni cigarettával (a tárca fedelében ott volt a családi fényképe) csak nem volt benne egy cigaretta sem. Erre szólt a segédtisztjének, az őrnagynak:- Őrnagy úr, légy szíves kínáld meg ezt a stramm őrmestert! Vigyázzba kapta magát, és jelentette:- Bocsánat, vezérőrnagy úr nincsen nálam cigaretta! Láttam rajtuk, hogy zavarba jöttek, hogy nem tudnak megkínálni még egy cigarettával sem. Nekünk meg éppen akkor készült el az ebédünk, a helyettesem kitűnő szakács volt, ő főzött. Finom marhapörkölt készült galuskával, meg húsleves. Gondoltam meghívom a vezérőrnagy urat, és kíséretét, ebédre. Meglepetésemre el is fogadták. A védővonaltól nem messze a hegyoldalban volt néhány ház. Odasúgtam az egyik őrvezetőnek, hogy kérjenek a házban tányérokat és evőeszközöket. Én meg az urakat beinvitáltam a bunkerba, asztalunk volt, meg padok is az asztal körül. Leültettem az urakat az asztal mellett, csak hatan fértünk el, a többiek a priccsen foglaltak helyet. Úgy intéztem, hogy egy honvéd is legyen az asztalnál. Hamarosan meghozták a tányérokat is, és odatettük az asztalra. Sebők Dávid szakaszvezető, a szakács, jelentette a vezérőrnagy úrnak a menüt. Ebéd előtt még megkínáltuk őket finom borovicska pálinkával, amit a civilektől szereztünk. (Én jómagam nem szerettem a szagáért, de akkor egy stampedlival megittam.) Mikor a második fogást hozták, azt kérdezte a vezérőrnagy:- Hogy-hogy maguk főznek?- Mert a század nagyon messze van, és így nyersen vételezzük az élelmet. De őrmester, abból nem tudnának ilyen ebédet előállítani. Vagy talán a mi részünkre készítették?- Nem, vezérőrnagy úr! Mindenki ezt eszi. Azért tudunk ilyen étkezést tartani, mert a zsold- jából mindenki hozzájárul.- És hol szerzik be a nyersanyagot?- Elmegyünk a hegyekbe, és a civilektől vásárolunk, van úgy, hogy disznót, és marhát is tudunk venni.- Nem rossz ötlet - mondta a vezérőrnagy. Mikor megebédeztek, még egy kicsit elbeszélgettünk katonai dolgokról, és hogy mióta vagyunk katonák, meg hát az otthoni dolgokról is. Megköszönték az ebédet, és kezet fogtak, igaz, hogy csak velem, és elmentek. Egy óra múlva megszólalt a telefon a bunkerban. Felvettem, az 215
