Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XIV. rész. Újra a fronton
elküldte postán. Közben megjött Pál Antal százados, aki azt mondta:- Azonnal gyere az irodába, beszédem van veled! Bementem, s ő mindjárt azzal kezdte:- Mi ez? Milyen minősítés ez? Nem adta oda, de felolvasta: sem szakaszparancsnoknak, sem helyettesnek, de még rajparancsnoknak sem alkalmas. Kommunista beállítottságú, lázító! Harminc nap szigorított magánfogságra ítélve, lázításért: Vitéz Újházi Béla őrnagy s.k.- Mi ez? Kérek magyarázatot! - nem akarta elhinni hisz a kisezüstre ő terjesztett fel. Elmondtam neki, utána a papírt összetépte és bedobta a papírkosárba.- Ez engem nem érdekel, nekem az vagy, aki voltál! De a harminc napot azt le kell tölteni! Letöltöttem és 1943. december 3-án, a nevem napján leszereltem. XIV. rész r 1944 __Újra a fronton 1 944-ben, amikor leszereltünk, azt gondoltuk, hogy számunkra a háború befejeződött. Jóformán meg sem melegedtünk, újabb eseménynek néztünk elébe, amikor 1944 márciusában Horthy és Szombathelyi Ferenc vezérezredes kint volt tárgyalni Hitlernél és a németek megszállták Magyarországot. Az orosz hadsereg akkor már elérte a történelmi magyar határt, a Tatárhágónál és Nadvirnánál. Ahogy a német megszállta Magyarországot, Horthy kinevezte Sztójay Dömét, az akkori német követet miniszterelnöknek. A németeknek jól megfelelt, mert izzig-vérig németbarát volt. Különben vezérezredesi rangja volt. Alig vette át a miniszterelnöki széket, már áprilisban mozgósították az első hadsereget, Beregfi Károly vezetésével, és mindjárt a Kárpátokban vonultatták fel. Csak a májusi oífenzíva vetette vissza a második ukrán front csapatait, a Bug és a Dnyeszter vidékére. Északon pedig Kolomijáig nyomult előre az első magyar hadsereg a kárpátok előterébe, de a győzelem nem tartott sokáig, mert az orosz újabb csapatokat vetett be. Ezalatt a Kárpátokban megkezdődött az Árpád vonal építése. Június 16-án az újabb mozgósításkor kaptam én is behívót, de már most nem Komáromba, hanem Érsekújvárba. Most csak két századot mozgósítottak, a negyediket, meg a hatodikat, összeszedtek mindenkit, akit tudtak. Többnyire a keleti határ mellől, Kárpátaljáról, meg Felvidékről, és Erdélyből. Az osztály nagyobbik része ottmaradt a doni harcokban. Akikkel én hazajöttem, mindegyikükkel találkoztunk Érsekújváron. Én pár nappal később vonultam be, mert hadi üzemben dolgoztam, két év frontszolgálatom is volt, így fel akartak menteni. Mégis be kellett vonulni Érsekújvárra, az öreg lovassági laktanyába. Mikor a bolthajtású kapun bementem, már fel voltak szerelve a századok. Az udvar közepén volt egy hatalmas gesztenyefa, alatta új ruhában a huszárok, passzítgatták a nyerget a lovakra. Alföldi Lajos, akivel szintén együtt jöttünk haza, odaszólt Hetesi hadnagynak:- Hadnagy úr, odanézzen! Ott jön a haverja! Annak mindenféle színe lett, mindkettőnknek egy volt a gondolata, hogy ne kerüljünk össze, és szerencsére nem úgy lett. Leadtam a behívómat, fél óra múlva már fel is szereltem, a 212
