Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
tem, hogy a két sebesültet vigyék el, hogy valahol elsősegélyben részesítsék. Hoztunk szénát, és a sebesülteket felraktuk. Megköszöntem a főhadnagynak a segítséget elrobogtak. A tüzérekkel is kezet fogtunk. Többet sem láttuk őket,de a sebesülteket sem, csak akkor értesültünk róluk, amikor jó pár hét múlva a szegedi kórházból írtak. Az oroszok úgy jöttek át a hídon, szénával borították be jó vastagon, így a padló nem kopogott, mi meg nem vettük észre őket. Később megpróbáltuk az ezreddel a kapcsolatot felvenni, két főből álló járőrt küldtünk ki, de nem találtak senkit a közelben, így visszajöttek. Megbeszéltük, hogy szürkületig itt maradunk, aztán visszamegyünk Kolpakovára. Ahogy a nap kezdett lenyugodni, elindultunk Kolpakovora, ami 6 kilométerre volt Maszlovótól. Sóos tizedes raja és a két kocsi ment először, fél óra múlva indult Szabó Bálint raja, utoljára Vitéz Tamásé , és mi ketten Strényerrel, de akkor már sötét volt. Bagoly Csöpi meg volt ijedve, hogy parancs nélkül visszavonulunk, nyugtatgattuk, hogy ne izguljon, mert ha ott maradunk, nagyobb baj lehet. Még jó, hogy ennyivel megúsztuk. Különben amióta a főhadnagy meglátogatott bennünket, sehonnét semmiféle parancsot nem kaptunk. Este 10 óra tájba Strényerrel visszalovagoltunk Maszlovoba. Szép csillagos este volt. Megállapítottuk, hogy az oroszok bent voltak a faluban. Az éjszakát Kolpakován töltöttük, de pihenni nem nagyon mertünk, mert tartottunk attól, hogy hátha ránk törnek éjjel. De szerencsénk volt, az éjszaka nyugodtan telt el, reggel ismét két lovast küldtünk Maszlovoba, nézzék meg nagyon óvatosan, hogy ott mi van. Vitéz Tamás, meg Korpás Jancsi vállalkoztak, hogy ők elmennek. Reggel 5 óra tájban indultak, már 2 óra is elmúlt, semmi zajt vagy lövöldözést nem hallottunk. Már azt gondoltuk, hogy talán elfogták őket, mert azt a 6 kilométert fél óra alatt meg kellett volna járni lóháton. Egyszer csak az őr elkiáltotta magát, hogy: Jönnek ! Mikor odaértek, mindjárt azt kérdeztük:- Mi újság Maszlovóban? Azt mondták, hogy azért jöttek ilyen soká, mert látták, hogy az oroszok mozgolódnak, és megvárták amíg elvonultak, és megfigyelték merre mentek. Ezután a zászlós összehívta a rajparancsnokokat megbeszélésre. Mindjárt hozzátette, hogy csak annyi élelem van, amit délben kiosztunk. Erre Strényer javasolta, hogy menjünk vissza Gluhovba, mert itt mi velünk az égvilágon senki nem törődik. Erre azt mondta a zászlós:- De hát semmi parancsunk nincsen!- De itt sem maradhatunk - mondtam én. Ezzel mindenki egyetértett. Erre azt mondta Vitéz Tamás tizedes:- Osszuk ki a lótápot meg az élelmet és mindenki csináljon vele amit akar. Ezt a javaslatot mindenki elfogadta. Reggeli után megindulunk Gluhovba. Visszafelé biztosított menetben mentünk, mert partizán támadástól mindig lehetetett tartani. Nyár volt, június 30-án a Timi áttörés még zajlott, de mi nem előre, hanem hátrafelé mentünk. Az úton még mindig a második hadsereg alakulatai vonultak. Azok előre, mi meg hátra. Ugye furcsa? De a háborúban ilyen is van. Este hat órakor értünk Gluhovba, akkor is éppen úgy tele volt német-magyar alakulatokkal, mint mikor pár nappal azelőtt kivonultunk. Kerestük a mi németjeinket, de azoknak már hűlt helyüket találtuk. Összetalálkoztunk egy magyar őrnaggyal, aki azt kérdezte:- Hová való huszárok vagytok?- Komáromba - mondtuk.- Igaz, hogy elfogtak hatvanat? 133
