Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
megkérdezte a főhadnagy, hogy hová viszik a sebesülteket. Erre azt felelte a szakaszvezető, hogy Gluhovba. Toszt főhadnagy megjegyezte, hogy mire ezek a nyomorult sebesültek odaérnek, úgyis megfagynak. Hogy aztán hogyan értek Gluhovba, azt ki tudja, mert mi többet nem találkoztunk velük. Súlyos hiba volt, hogy a magyar hadseregben nagyszabású hadműveleteknél sem volt orvos és ezért sok sebesültnek meg kellett halnia. Akikkel találkoztunk, azok is csak úgy hevenyészve voltak bekötözve. Reggelre megérkeztünk egy tanyára, ahol a század megpihent, közben a rádiósok megpróbáltak a parancsnoksággal összeköttetést keresni, de nem nagyon sikerült, mert azok is mozgásban voltak. Az úton a lőszereseknek és a rádiósoknak felváltva mindenki besegített vinni a terhet. Körülbelül, 7 óra tájban megérkezett Bauman István alezredes a 46. gyalogezreddel. Ő irányította az egész hadműveletet. Szekeres alezredes megjegyezte, hogy tüzérséget kellett volna kérni, a munkácsi 25. tüzérezred ott volt Gluhovban. Erre Baumann azt mondta Szekeres alezredesnek:- Furkósbottal verem ki az oroszt Veszelóiból! Meg is lett az eredmény. A zászlóaljak megkapták a harci feladatot. Meg is indultak, Veszelóit három oldalról bekerítettük, csak a keleti része maradt nyitva. Nagy település volt, egyik oldalon mocsár, nádas, de most be volt fagyva. A 32-esek támadtak északról, a legrosszabb terepen, mellettük a 46. ezred és a 22. igaz az csak egy zászlóalj volt. Mi ott maradtunk a tanyán tartalékban, közben megérkeztek a lovaink is. 10 óra tájban kaptuk a parancsot, hogy a huszárok délkelet felöl Kolopkovo községnél azonnal avatkozzanak be a harcba és támadják oldalba az ellenséget. Pál Antal főhadnagy azonnal parancsot adott:- Lóra! Ügetésben megindultunk a megadott irányba. Fél óra elteltével megérkeztünk a faluba, ott érintkezésbe léptünk a parancsnoksággal. Azt a parancsot kaptuk, hogy azonnal avatkozzunk be a harcokba. Akkor már légi segítséget is kért a parancsnok. Megindultunk, egyszer csak becsapódott egy aknalövedék, majd jött a másik, majd ki tudja hány. A lóról leszálltunk, a lovainkat hátraküldtük, mi pedig a nádasban felfejlődtünk csatárláncba. Csak egy darabig tudtunk haladni, de aztán olyan nagy lett az ellentámadás, hogy egy métert sem tudtunk előbbre menni. Elfeküdtünk a hó tetején, a lábunkat úgy melegítettük, hogy hanyatt feküdtünk és jól összevertük. Már délután volt, amikor Berczeli Imre a vállához kapott, megsebesült. Hamar bekötöztük és hátrakísértük, illetve vittük. Hamarosan az egyik géppuskásunk is megsebesült. Amikor Berczelitől elbúcsúztam, azt mondta:- Feri! Vedd át a szakaszt! Vigyázz, vesszen szerelék, vesszen ló, de egy embert se hagyjatok itt! Este elindultunk és elfoglaltuk a falunak egy utcáját. Toszt főhadnagy azt a parancsot adta, hogy egy rajjal nézzem át a kerteket. Az egyik pincében hangokat hallottunk, egy női, meg két gyerekhang volt. Leszóltam:- Ki van lent?- Egy nő és két gyerek. - szólt fel az asszony.- Mit kell ezeknek a piszkos ruszinoknak könyörögni? Be egy kézigránátot és kész! - mondta Szűcs őrvezető. Erre Salgó Gyula ráförmedt:- Nem szégyelled magad? Fegyvertelen nők és gyerekek ellen akarsz harcolni? Ott, ahol kellene, ott meg senkise vagy? 113
