Göcsei Imre: A szögesdrót mögött. Egy hadifogoly naplójából - Kisalföldi Szemle 1. (Győr, 2001)
A pockingi lágerban
körül elmentünk a barakkhoz, szerencsénk volt. Az egyik ablakszem lazán állt a helyén, szépen benyomtuk, éppen elértük a krumplihegyet. Köpenyünk mindkét zsebét megraktuk, az ablakszemet visszaraktuk és hazamentünk. Reggel mire felkeltünk, Dagi már megfőzte a krumplit. Kiderült, hogy a négy köpenyzsebbe éppen egy vödör burgonya fért, amit a hadifogoly élelmezés mellett minden nap megettünk. Ez teljesen rendbe hozta a gyomrunkat. Ideges várakozás közben nehezen múlt az idő. Lassan morzsol- gattuk a napokat. Nagypénteken templomokban voltunk. Később egy asszony keresett fel. Kiderült, hogy az egyik unokatestvérem felesége. Férjével és három kislányával Höhenstadt mellett egy tanyán él. Egyelőre nem is akar hazamenni. A férjét, Bélát nem láttam vagy tizenöt éve, mert ők Pestre kerültek és mivel nem voltak közeli rokonok, nem álltunk velük összeköttetésben. Az öccse, Laci pedig 1937 óta Németországban élt, német nőt vett feleségül. Persze ő már egészen otthon érzi magát Németországban. Délután vonatra ültem és meglátogattam őket. A naplómba pedig a következő sorok kerültek: „Igazán szép vidék ez most tavasszal. A vasút völgyekben kanyarog, jobbról - balról alacsony, lankás dombok szépen művelt szántóföldekkel, viruló tarka rétekkel, haragoszöld gabonatáblákkal, piros tetejű nagy tanyákkal, virágos hatalmas gyümölcsfákkal, itt-ott egy-egy erdőcske zöld foltjaival kísérik utunkat. A tanyák közt nagy a csendesség, béke. Mi lehet otthon? Ott is ilyen csendben, békésen megy az élet ?" A látogatásnak nem sok eredménye volt, mert az otthoni viszonyokról, az otthoniakról ők sem tudtak semmit. így csak róluk tudtam meg egyet-mást, de nem jutottam előbbre. A pockingi láger élete egészen más volt, mint amit mi eddig láttunk, tapasztaltunk. Itt nincs őrség, nincs drótkerítés, mindenki azt csinál, amit akar. Mindenki kereskedik, mindenki pénzhez akar jutni. A tábor lakossága igen vegyes: hadifoglyok, akik haza karnak menni, civilek, családok, férfiak, nők, gyerekek, öregek és fiatalok, egy részük haza igyekszik, mások maradni akarnak. Az emberek alig ismerik egymást. Van, aki először van itt, a másik már harmadszor, van, aki ma érkezett és van, aki már hónapok óta él itt. Működik a színház, a mozi. Mi is megnéztünk egy-két előadást, de nem tapasztaltunk valami magas nívót, de ezen nem is csodálkoztunk. 72
