Göcsei Imre: A szögesdrót mögött. Egy hadifogoly naplójából - Kisalföldi Szemle 1. (Győr, 2001)

Fogságba kerülünk

Rangstrupon keresztül Mellerupba vezetett, ahol néhány napot töltöttünk. - Itt összegyűjtöttük a század felesleges dán pénzét és elküldtük a Vöröskeresztnek. Érdekes, hogy a legénység milyen szívesen adakozott. Tudták, a fogolytáborban nem ér semmit a dán korona. Persze, azért még maradt mindenkinél tartalék, mint ez később a határnál kiderült.

Mellerupban a dánok jóvoltából rádiót is hallgattunk. Meglepő volt számunka a hír: „Tegnap az angolok 15000 német hadifoglyot küldtek Franciaországba. Oroszország hasonlóan igényt tart német hadifoglyokra." - Rólunk, magyarokról nem volt szó. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha vonatra raknak bennünket, valahol Franciaországban vagy Ukrajnában szállunk ki a vagonokból.

Az utolsó éjszakát dán földön Tyvse nevű kis faluban töltöttük, ahol egy tanya padlásán helyezték el az egész századot.

Május 15-e nevezetes dátum volt számunkra. Elindultunk a határ felé. Először kijutottunk az észak-déli műútra, amely Tönderbe, tovább Hamburgba vezetett. Mellettünk német katonák menetoszlopa állt hatos sorokban, töménytelen, szinte megszámlálhatatlan ember. Sok-sok ácsorgás után végre besoroltunk az ezredünk végére. Most már gyorsabban haladtunk, mert Tönderbe beérkezett egy magyar alakulat és az angolok, csak a magyarok után voltak hajlandók átvenni a német hadifoglyokat. Ezzel is a németeket akarták megalázni.

Az út mellett jobbról-balrói elszórva rengeteg holmi hevert: sisakok, gázálarcok, ruhák, köpenyek, rengeteg kerékpár kerék nélkül, széttört puskák, elhajított pisztolyok, megrongált géppisztolyok, motorok, felborított, kiégett autók, stb.

Tönder előtt ismét megálltunk. Az út szélén velünk szemben ballagott egy idős néni egyszerű, szegényes ruhában. A század elején menetelt Tóth István szakaszvezető, a század szolgálatvezetője. Meglátta a nénit, elkérte tőle az üres táskáját. A néni nem akarta odaadni, mert nem értette, hogy mit mond és mit akar a szakaszvezető. Azt azonban látta, hogy nem akar rosszat. - Azután csodálkozva nézte, hogy mit művel ez a magyar katona. A szakaszvezető pedig elterjesztette azt a rémhírt, hogy akinél dán pénzt találnak, azt négy évre elviszik Amerikába. Tehát a dán koronát mindenki rakja ebbe a szatyorba, mert különben soha nem kerül haza.

20