Losonczy Tóth Árpád: Egy boldog mennyasszony levelei. Meszlényi Terézia és Tanárky Auguszta levelezése - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 13/2008 (Győr, 2008)
XIII. Meszlényi Terézia — leveleinek tükrében
hogy báró Wesselényire, a „polgári halott"-ként a politikai életen kívül rekedt, megvakulás előtt álló egykori ellenzéki vezérre, aki pedig a kenyérkereső nélkül maradt Kossuth család támogatásában oly jelentős szerepet játszott, 385 s a politikus kiszabadulása után továbbra is aggódó figyelemmel kísérte sorsát, 386 egyetlen szót sem veszteget. 387 A hála udvarias kinyilvánítása meg sem fordult Teréz fejében. 388 Nem szabad figyelmen 385 Kosáry, 2002. 179-180., 193-194. Kossuth 1840. május 14-én Wesselényihez írott levelében mond köszönetet a családjának nyújtott segítségért. (Kossuth Lajos iratai, 623-624.) 386 Kossuth még a börtönben volt, amikor a Freywaldauban tartózkodó Wesselényi Deák útján levelet intézett Kossuthhoz. Wesselényi már sejtette, hogy hamarosan amnesztiát fognak hirdetni. Mivel meg volt arról győződve, hogy a politikai pálya előttük egyszer s mindenkorra bezárult, őt magát pedig a teljes megvakulás fenyegeti, arra kérte Kossuthtot, hogy kiszabadulása után költözzön hozzá Zsibóra, s vállalja el birtokainak igazgatását. Kossuth azonban udvariasan bár, de visszautasította a nagylelkű ajánlatot. Szentül hitte ugyanis, hogy „a nyilvános közpálya" korántsem zárult le előttük örökre, ellenkezőleg: éppen most kettőzött erővel kell részt vennie a közéletben. (Uo. 623.; vö. Hermann, 2002. 22.) 387 Meg kell említenünk, hogy Tanárky Gyula szerint a férjének tekintélyét tudatosan öregbíteni törekvő, annak hírneve fölött féltékenyen őrködő Kossuthné feltétlen rokonszenvet csupán azon politikusok iránt táplált, akiknek népszerűsége nem volt Kossuthéhoz mérhető. Ferde szemmel nézett ugyanakkor minden olyan nagy tekintélyű államférfire, közéleti szereplőre „férjén kivül, akár ki más valaha csak egy napig is nagy népszerű névvel birt az országban." Meszlényi Terézia a halála előtti utolsó hónapokban az „intim barát" előtt igen közlékenynek mutatkozott. Őszintén osztotta meg gondolatait a fölötte gyakran őrködő és virrasztó Tanárkyval, aki szinte szórói-szóra följegyezte a bőbeszédűvé vált kormányzóné minden szavát. Ezek a följegyzések árulkodóan vallanak Terézia kevéssé leplezett féltékenységéről is. Kossuthné attól retteghetett talán, hogy férjének páratlan népszerűségét Magyarországon a halott liberális politikus ébren tartott emléke elhomályosíthatja. Mintha a Kossuth személye körül ösztönösen kialakult tiszteletet és szeretetet bárki is veszélyeztethette, s a magyar szívekben férjének elfoglalt helyét bármely politikus riválisa kiszoríthatta volna. A dörgő hangú, kiváló szónoki képességekkel megáldott Wesselényire, annak korábban megtapasztalt, majd az 1840-es évekre már megkopott közkedveltsége miatt haragudott. Élesen elítélte a néhai erdélyi ellenzéki vezér kétségkívül bizonyítható egykori „tulcsapongásait." Teréz szerint - amint erről Tanárky naplójában értesülhetünk -, Wesselényi „zsarnok volt ön házában és az asszonyok irányában semmi nem volt szent neki." A továbbiakban azután Kossuthné már elvesztette józan ítélőképességét, hiszen az erdélyi reformmozgalom vezetőjének „hazafiságában nem tud mást látni, mint «üres menydörgest»! és popularitását." Wesselényivel szembeni ellenérzését még az sem enyhítette némiképp, hogy - miként ezzel Teréz maga is tisztában volt - az ellenzéki politikus sohasem tagadta meg egykori eszmetársát és barátját. Kossuthnak élete végéig elkötelezett híve maradt. Kossuthné a napló szerint meg is említette Tanárkynak, „miszerint Wessel[ényi] gyakran szokta volt mondani, hogy neki csak egy gyengéje van, az Kossuth - a' ki annak csak egy hajszálát bántja, azon ö keresztül jár." (MOL R 195 TGy: Napló. 16. kötet, 177-178. 1865. április 29.) 388 A hálátlanság vádjával azonban nem szabad egyoldalúan csak Terézt illetnünk. A nemzet mártírjának, a megrokkant, majd teljesen nyomorékká és vakká vált Wesselényinek a tekintélye az 1840-es években már korántsem a régi. Elvbarátai tisztelettel és szeretettel veszik ugyan körül, ám tanácsait, javaslatait egyre ritkábban veszik fontolóra, ha egyáltalán meghallgatják. A politikai életből élete utolsó évtizedében szinte teljesen kiszakadt. A magyar politikai élet színtereitől hosszú évekig távol, Freywaldauban és Zsibón, félvakon, illetve teljesen megvakultán élő Wesselényi hatalmas méretű levelezése révén próbálta meg tartani a kapcsolatot barátaival, a liberális ellenzék kiemelkedő képviselőivel. A távolból azonban már nem volt képes aktívan bekapcsolódni a politikai életbe, még kevésbé irányítani a megélénkülő ellenzéki mozgalmat. Bár az 1840-es évek elején valósággal ostromolta
