Sáry István: Győr és a vasutak - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 6/2001 (Győr, 2001)

Mellékletek, képek

Nem kisszerű s jogozatlan helyi érdek, vagy particnlarismus az, mely alólirot­takat e lépésre, e tiszteletteljes kérelem előterjesztésére bírja. Egy, ennél sokkal fen­söbb s nyomósabb érdek és tekintet az, mely bennünket vezérel, tudni illik: kétségbe­vonhatlnu Jogosultsága országos, küzgazdaság-i és nemzeti érdek és tekintet Or­szágos tekintet : mindazoknál fogva, miket fentebb elősorolni bátrak valánk, s mikben kérésünk legfó támaszát és erejét is látjuk, s mely tekintetnek figyelembevételétől jelen lépésünk sukerét is nyugodt öntudattal várjuk, síire vonatkozólag legyen szabad még meg­érintenünk, miszerint maga a nemzet képviselő testülete is a szóban lévő tekintetben Gyúrnék elsőbbségét Soprouy felett határozottan elismeri, a mennyiben, mint köz­tudomású tény, az Excellentiad által az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat idevo­natkozó szakaszának az alsóház osztály Illéseiben történt tárgyalása alkalmával a képvi­selő urak legnagyobb része, minden pártkUlönbség nélkül Soprony helyett Győrre sza­vazott, s az egyes osztályok által az előadók ily értelembeni utasításokkal küldettek a képviselőház középponti bizottságába! Ezekre támaszkodva a tisztelettel alólirotiak azon ismételt alázatos kérelemmel járulnak Nagyméltóságod elé: méltóztassék Excellentiad kegyes figyelembevételével kifej­tett indokainknak, s különösen annak, hogy a Dunántúli kerület kereskedési és közle­kedési súlypontját már eddig ls csakugyan Győr képest, — s ha a Magas Kor­mány vasuttervezetében fölvett, s már a legközelebbi időben felépítendő Györ-Grátzi vas­útvonal elkészUlend : ezentúl még inkább és kizárólagosabban váland azzá ; továbbá, hogy városunk egy kereskedelmi és ipari kamara kiállításához szükségelt minden erők és ele­mek teljes mértékbeni birtokában van ; — hogy a feldauai vidéken Pozsony városa, mint kamarai székhely szintén az ország határszélein fekszik s igy ez irányban is az ellensúly csak Győrben lelhető fel; továbbá annak, hogy Győr városa e rég forrón táplált óhaja már mái- biztosnak hitt teljesülésétől csak azért üttetett el, mert a hongyulés, törvényho­zói bölcseségében, az idevonatkozó kérdés nyilvános tárgyalását más fontosb országos te­kinteteknél fogva mellőzni jónak látta; végre annak, hogy a hongyulés f. évi aprilhó 18­kán tartott ülésében Nagyméltóságod maga is kegycsen odanyilatkozni méltóztatott, mi­szerint az Illető Intézkedések megtételénél a képviselőház tanácskozmányaiban ki­fejezésre jutott kívánalmakat lehetőleg szemmel t&rtandja: a Dunántúli kerület számára felállítandó ipar- és kereskedelmi kamara székhelyévé Győrt tenni, mely alázatos kéré­sükhöz még csak azt bátorkodnak az alólirotiak csatolni, miszerint ez által is azon kö­telékei a legőszintébb tiszteletnek, ragaszkodásnak és hálaérzetnek, melyek e várus kö­zönségét a mélyen tisztelt magyar felelős Kormányhoz fűzik, még szorosbra és erő­sebbre változtattatnának, s kétszeres ösztön és törekvés költetnék bennünk, a nemzeti kormány és törvényhozás üdvös intentióinak és czélzatainak legerélyesb támogatására. Kik is hódoló tisztelettel maradunk Excellentiádnak Győrött, April 30. 1868. Szalacsy Lajos s. k. és következnek az aláírások. KIOKÍTOTT u«ntl» ofcaiïiL attaürt wt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom