Sáry István: Győr és a vasutak - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 6/2001 (Győr, 2001)
Mellékletek, képek
mellett szóló érvek és okok oly nyomósak és hatalmasak, miszerint első pillanatra mindenkit meggyőzhetnek, s bár mely egyéb (s legyenek azok a legten tosbak is) tekinteteket és indokokat alapjaikban megingatni képesek. Nem szándékunk a Nagyméltóságú Miniszter Ur figyelmét hosszas fejtegetésekkel fárasztani, de tartozunk magánknak, tartozunk a Tárosnak és vidéknek, melyet képviselünk, sdt, önhittség nélkül mondhatjuk, tartozunk magának ai ügy országos ion tosságu érdekének, annak kijelentésével, bogy a Nagyméltóságú Minisztérium fentisztelt czélzata által elsőség adatik Győr felett egy oly városnak, mely Üzlet s forgalom tekintetében városunknak fiókintézetét is alig képezhetné; melynek lakossága sem népességszám, sem közgazdagsági erőforrások, sem social is tevékenység tekintetében Győrével nem mérküzhetik ; mely egész éven át tán annyit sem forgat értékben, mint Győr néhány hét alatt, mely továbbá az ország határszélein feküvéa s a közlekedésnek és forgalomnak, agy, mint az egy kamarai székhelytől méltán követeltethetik, gyu- és középpontját nem képezvén, a nemzeti élet lüktetéseinek, az anyagi fejlődés és haladásnak közegéül és literéül nem szolgálhat, sőt mi több: kedvezőtlen geographiai helyzete és tulnyomólag nem-magyar ajka kereskedő és iparos lakosságánál fogva: a hozzá utalt vidékek és kerületek nehézkedési pontjául nem tekinthető, s a magyarság jogos, s fájdalom, oly hosszú idők óta háttérbe szorított érdekeinek és tekinteteinek megfelelni egyenesen képtelen! Elsőség nyujtatik Sopronynak Győr felett, mely utóbbi mind virágzó kereskedése és folyton emelkedő ipara, mind roppant mérvű értékforgalma, hiteli és közlekedési intézetei, meg jószágraktározási helyiségei és emeltyűinél fogva hazánk legelső kereskedési einporutuaiaak egyike; Győr felett, melyet inagasb értelmiségi!, magyar érzelmű, vagyonos és áldozatkész lakossága inkább, mint bármely egyéb várost kamarai székhelyül jelöl ki, — mely minden irányban bőségesen meglévő közlekedési eszközei, az ország minden jelentékenyebb vidékével való üzleti és kereskedési kapcsolata, a Dunánál és a vaspályák csomópontjainál való szerencsés fekvése, az egész Dunántúli kerület minden, még legtávolabb cső vidékéveli könnyű, biztos és akadálytalan érintkezése és hozzáférhetőségénél fogva is domináló szellemi és közgazdasági gyúponttá lett, melynek kikötőjében gőzhajókon és négyszázra rúgó egyéb hajón évenkmt 4—5 millió mázsányi jószág és 30.000 utas fordul meg, s vasúti indóházában 10—12 millióra menő értékek halmozódnak fel; melynek pénzintézetei, kölcsön- és takarékpénztárai öt millió forintra rugó forgalmat mutatnak ki; biztosító igazgatóságai, melyek szintén a Dunántúli vidékek központi föügynökségeit képezik, hasonmérvü üzleti adatokat szolgáltatnak; mely az utóbbi két évtized alatt, daczára a reá kiválólag sulyosodoti annyi terheknek és csapásoknak, daczára annak, hogy az absolutistikus kormány mostoha bánásmódja által illettetett, több jelentékeny közintézctétöl megfosztatott, stb. népességét 25 százalékkal szaporodni látta; a gyártás, a pénz és hitelüzlet legélénkebb székhelyévé vált; az associatio és társasulás legfénycsb bizonyítványait nyujtá, — a magyarság érdekeinek, az alkotmányos szabadsági küzdelmeknek mindenkor egyik hű előharezosa és áldozatkész képviselője vala, — mely nem mesterséges intézkedések vagy állami támogatás, hanem egyedül önereje s önerélyc által, természetes módon lett assá, a mi, szóval: a mely mind azon tényezőket és elemeket, melyek a végre szükségesek, hogy egy város kereskedelmi kamarai székhelylyé emeltessék, — teljes s Aökéiyetes mértékben bírja! Mindezek, ugy vagyunk meggyőződve, eléggé nyomatékos okok arra nézve, hogy Nagyméltóságodhoz, mint kinek bölcs belátása s ismert államférfiúi tapintatosságára bizta az országgyűlés a kamarai székhelyek megállapítását legújabb határozatában: axon alázatos és tiszteletteljes kérelemmel fordulhassunk, miszerint kegyeskednék Excellentiád az illető végleges intézkedéseknél a kifejtettek méltányos tekintetbevétele alapján a Dunántúli kerület kamarai székhelyévé Győrt emelni, s ez által is egy, önhibája néikttl majdnem két évtized óta szakadatlanul háttérbe szorított, az egymást követő kormányok által a legmostohább bánásmóddal illetett, hazafias érzelmű s a köznek oltárára mindenkor készségesen áldozó városnak és vidéknek igazságot szolgáltatni !