Joannes Bocatius: Jaurinum redivivum. Győr visszafoglalása. Hősköltemény - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 1/1998 (Győr, 1998)

megvívott egy nagy várat: lám, hirdeti ezt a nép vígsága nekünk immár. — O, itt van, ez az hát! íme, az ok! Ha alig hihető is a szóra, beszédre, mondjam el? El se hiszed! Némán titkoljam a köztói? Mondani kellene; jaj, ó, jaj, de ki mondhat el ennyit? Én, ki alig bírom megnyitni a számat örömtói? Nos, ne halasztgassuk: mondják, hogy Győr a miénk lett! Már a miénk, a miénk, a nemes Győr már a miénk lett! Hogy hihető legyen ez, kurtán elmondom a munkát: vajh, ki vezér, mi merész, mi a mesterség, mi a fegyver, melyre miénk, a miénk, a nemes Győr már a miénk lett! Nagy munkát kezdek — s megkezdem! — amit le nem írna tán maga Maró sem, vagy az istenek adta Homéros. Jöjj, te segíts, Krisztus, s magadat fűzd versezetünkbe: nagy költő kell most! S Te a bölcsesség vagy, a szerző szószólója, s imé, Te adád, hogy Győr a miénk lett! Adj Te erőt nékem s nyomatékosan énekelem meg. Hadviselő császár választa vezért a hadaknak; báró Schwarzenberg így lón vezető, a jeles hős, ókori hősöknél nem kisebb, újdon Achilles, bölcs Solon ő, mint Brutus: igaz, virtusra Camillus. — Hadra hivatván el Magyarország tájira — elsőbb Bécsben, a híres, hős város fala közt azon elméi és gyakran töpreng, hogy a szánnivaló föld messze határai közt, ha segíti a végzet, a torló, mely vesztett várost vegye vissza elébb a töröktől s űzze keresztény név ellenségét el a tájról. Minden előtt mégis volt egy, amit annyira fontol: ott az a vár, mely csel révén négy éve veszett el — éjszaka és nappal Győr mesteri ormai állnak. Szebbet sem tehet ő, mint hogyha uralg a keresztény újra a Rába folyó vad torkolatán, a Dunánál. Fenkölt elméjét mozgatja: mi mód, mi a fegyver, végezetül mely nyer több próba után, mi balul járt. Gyakran el is lankad; szégyen gonoszabb a halálnálmondta, ezért a halál árát se sokallja babérért. — Mindenek atyja, az Úr pártolta, hajolt a könyörgő szóra, imára s adott könnyen jó kezdetet ehhez és kegyesen nézett önnön seregére le végül. — Úgy haladunk sikerest, hadaink a szerencse kiséri, hogyha a bátorság s az imánk szava összefonódnak, s hívjuk az égieket, jelen ott lévőket a harcon.