Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Szentiványi Tibor: „Játékok és játszás a

sebb szervezés vagy központi irányítás nélkül is. A Játéktervező szép csendben feloszlott. Ismét megjelentek a fakockák és a bádogjátékok, babákat lehetett kapni sőt a kártyagyártás is beindult, igaz, hogy a magyar kártya vagy pláne a francia kártya még kispolgári csökevénynek számító eszköz volt, de nem sokkal ezután mégis kaphatók voltak. A labda, mint a politikailag legsemlegesebb eszköz is megtalálta a gyártóját jóllehet, hosszú ideig még importból fedeződött mindez. A kisipar, a mesteremberek nem voltak képesek jelentős mennyiségben gyártani, a jogi és gazdasági szabályozás ehhez még nem nyújtott segítséget. Szövetkezetek viszont szép számban voltak már, részben ilyen profillal. A 80-as évek elején már több mint 70 gyártóhelyet tartottak nyilván, ezt a számot az egyéni műhelyek (kisiparosok) tovább növelték. Erre már felfigyeltek az állami irányítás szintjén is, a Könnyipari Minisztérium vette pártfogásába a játékgyártás területét. Igen jelentős támogatást nyújtottak két gyártóbázis megerősödéséhez (a lemezárú-gyár győri részlegének, és egy fajátékokat gyártó, monori cégnek). Igazi fellendülés a Rubik kocka piacra kerülésével indult meg. Akkor kezdet eluralkodni az a nézet, hogy Magyarország ,játék nagyhatalommá" válhat. Hát nem vált azzá, sajnos, pedig sok érdekes játék jött létre, csak a hazai piac kicsi a megtérülő termelés beindításához. 10-20 ezres gyártási szériák, ha egyáltalán eljutottak eddig, nem voltak elegendőek a gyártók eltartásához. A század második felében már sok minden megváltozott. A műszaki fejlődés hatása már erősen észrevehető volt a játékok megvalósításában, kivitelében. Az építőjátékok kiemelt szerephez jutottak Az eddiginél is jobban előtérbe kerültek a játékok pedagógiai funkciói és ezeknek egyre nagyobb fontosságot tulajdonítottak. A játék konstrukciók megítélésénél ennek fontos szerep jutott. Legyenek azok fiú vagy éppen kislányjátékok, ezek kialakításában ez a szempont következetesen érvényesült. Az életkor skálán kezdett kiegyenlítődni a felnőttek - korábban nem túl jelentős - játszási kedve, egyre többet játszottak ők is. Mindez arra vezethető viszsza, hogy a szórakozás mellett a kikapcsolódást kerestek a játék folyamatában. Ugyanakkor új típusú játékfajta, a „passzív" játékkategória is elterjedt, ennek legtipikusabb megjelenési formája - nem a gyerekek körében - a szerencsejáték, nem véletlenül, hiszen az anyagi gyarapodás lehetőségét is magában rejtő játékok összefüggenek a jólét egyéni javítását elősegítő törekvésekkel. Itt kell szólni arról, hogy a felnőttek közötti társasági játékok, elsősorban a kártyajátékok egyre elterjedtebbekké váltak. A két háború között még divat volt a játékos irányultságú társasági együttlét, a rohanó élet, a másodállás, a különféle (esti és levelező) oktatásban való részvétel, a munkahelytől való távolság, a túlmunka és a többmüszakos munkabeosztás ellehetetlenítette a rendszeres baráti összejöveteleket. Bár a polgári értelemben vett társasági élet visszaszorulásához hozzájárult a kommunista diktatúra egymás iránti bizalmatlanságot ébresztő és elválasztó hatása. Az emberek befelé éltek. Vidéken ez kissé másként jelentkezett, hiszen ott az együtt éneklés, és más közös cselekvés, szórakozással vegyítve még megőrizte a korábbi falusi szokásokat. Ezek, a felnőttek számára egyféle játékos társasági összejövetelnek voltak tekinthetők. Persze a kollektivizálás, a szövetkezetekbe kényszerítés ezt az együttlét lehetőséget is fokozatosan kiölte. Aristoteles mondása kívánkozik ide: „A játék egyfajta