Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)
Katona Csaba: A szórakozás legális és illegális formái Balatonfüreden...
konkurencia elleni fellépése bújt meg. A szálláslehetőségek gyarapodó számának dacára általánosan javallott volt a szállás előzetes lefoglalása, mivel a helyhiány állandó problémaként jelentkezett jószerivel valamennyi fürdőhelyen, legalábbis a csúcsidényben. Hozzátartozott a jól menő fürdőhely képéhez a „mesterségesen természetes" — tavakkal, precízen elhelyezett sziklatömbökkel és müromokkal romantikusabbá varázsolt — angol vagy az arisztokrácia kastélyparkjainak szabályos, szimmetrikus vonalait követő francia kert, majd idővel a kurpark, amely már nem próbálkozik meg olyanfajta illúzióba ringatni a benne sétálót, mint az angol kert, továbbá a sétány, a promenád, ahol az ivókúra szertartásának lehetett hódolni, lassú, andalgó séta közepette. A séta tempóját rendre a fürdőorvos szabta meg, ez volt az úgynevezett invaliedenschritt. A parkok és promenádok elengedhetetlen tartozéka volt a forrás felett álló kútház és a zenepavilon. A fürdői élethez hozzátartozott a sajátos fürdőhelyi zene is („magyar" vagy „német" zenét játszottak, utóbbit főleg a rezesek), ennek talán legismertebb magyarországi példája Patzeller Jakab: Herkulesfürdői emlék című szerzeménye. A társasélet fő helyszíne fürdőn a kurszalon volt, magyarul a gyógyterem, ahol a látogatók délutánonként, vagy eső esetén egymás társaságában tölthették el fennmaradó idejüket. A társas szórakozást szolgálták a gyakori bálok, a szervezett kirándulások is. Ugyancsak ezt az igényt kielégítendő, minden fürdőhelyen akadtak kávéházak, és idővel hozzátartozott a fürdőhöz a bazársor képe is, különösen a monarchia idején, amikor felbukkannak a különféle divatos emléktárgyak — általában a fürdőhely nevével, vagy valamelyik jellegzetes épületének ábrázolásával ékesített apróságok, pl. poharak — árusítói is. A magasabb szintű — vagy legalábbis annak szánt — szórakozást a színházak, színpadok nyújtották. Ezek nézőkkel való megtöltéséhez nyaranta minél nevesebb színtársulatokat igyekeztek megnyerni a fellépésre a fürdők vezetői — ennek sikere általában az anyagiaktól függött. A fürdőközönség vallásos igényeit kielégítendő, számos helyen építettek fürdőhelyi kápolnát is, ennek legszebb példáját a csehországi Karlsbad kínálja, ahol valamennyi nagyobb keresztény felekezetnek volt temploma s ezek mellett jól megfért egy zsinagóga is. Ezeken a helyszíneken zajlott tehát jobbára a fürdői élet, amely egyszerre volt szórakozás és gyógyulás, a nyugalom, vagy épp ellenkezőleg a vigalom (ma talán aktív pihenésnek mondanánk) keresése. A XIX. század elején még jellemző patriarchális életvitel, amikor a vendégek többsége a háztartásával felszerelve érkezett, valamint a fürdők vonzáskörzetének általában földrajzilag jól körülhatárolható, gyakorta igen szűk volta, a lokális jelleg egyre inkább eltűnőben volt az 1800-as évek közepétől. Ahogy az utazás az idők folyamán mind kényelmesebbé és gyorsabbá vált, úgy vált egyre általánosabbá az a tendencia, hogy minél többet tett intézményei fejlesztése érdekében egy fürdő, annál inkább számíthatott a látogatók számának növekedésére.
