Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

S. Nagy Anikó: A tea kultúrtörténete

Az angolok hamar megszerették az új italt. London kávéházai sorra átalakultak teaházakká. Thomas Twining 1706-ban alapított kávéházában kezdettől fogva árusítottak teát is. Arany oroszlánhoz címzett teaházát 1717-ben nyitotta meg, cégérén két ülő kínai és egy oroszlán figurájával. A család generációkon keresztül foglalkozott teakereskedelemmel, ma is a királyi ház szállítói. (Earl Gray teájuk receptjét a hagyomány szerint Gray gróf kapta az 1830-as években egy kínai mandarintól, akinek életét egy angol diplomata mentette meg.) A teázás beépült az angol mindennapokba. Az ötórai tea (five o'clock tea) a társasági élet elfogadott formájává vált. A csészéket és kannákat a teával együtt Kínából hozatták. A 18. kezdték meg Kínában európai megrendelésre tömegesen gyártani a porcelán teáskészleteket. (A nyugatra szánt csészéket füllel és alátéttel látták el.) A cukorral, tejjel, rummal ízesített ital elterjedt a szegények között is, kiegészítette táplálékukat. Nelson admirális a Hajózási Szabályzatban elrendelte, hogy a hosszú tengeri utakon a legénységet elegendő teával és rummal lássák el. Anglia a 18. században a legnagyobb teafogyasztó országgá, London a kereskedelem központjává vált. A behozatalt az Angol Kelet Indiai Társaság tartotta kezében egészen 1832-ig. A hónapokig tartó tengeri utat a 19. század első felében gyorsjáratú vitorlás hajók, az ún. clipperek rövidítették meg. Köztük versenyeket tartottak. A győztes jutalmat kapott, s az ő rakománya kelt el először a londoni Kelet Indiai Ház aukcióján. Rekord 1866-ban született. Az Ariel nevű hajó a Peking-Tajwan-London útvonalat 99 nap alatt tette meg, mindössze 12 perccel megelőzve vetélytársát. A tea hosszú, viszontagságos szárazföldi útja Szibérián vezetett keresztül. Az oroszok a teával a mongol kán udvarában ismerkedtek meg 1616-ban. Pekingbe Nagy Péter cár küldte az első karavánt 1693-ban. A karavánút jelentősége a 18. század második felében nőtt meg, amikor a kínaiak elhozták a teát egészen az orosz határig. Különösen élénk volt a forgalom a 19. század elején, amikor a kontinentális zárlat miatt Kelettel a szárazföldi összeköttetések kerültek előtérbe. (A teát Kína északi területéről szállították, ahol a neve „tsa" volt. így került a szláv nyelvekbe a „csaj" szó.) A több mint egy évig tartó utazásra gondosan (ónlemezek-kel bélelt ládákba) becsomagolt tea lovakon és tevék hátán ringatózott a Góbi sivatagon keresztül a Bajkál tóhoz közel lévő Kjahta városkáig. Ott ellenőrizték a tea minőségét, mérlegelték, vámolták. A ládákat bőrbe varrva indították útnak, általában télen szánokon, hogy a Bajkál tavon át tudjanak kelni. A karaván a következő útvonalon haladt:Kjahta-Irkutszk-Tomszk-Tobolszk-Irbit-Perm-Kazany-NyizsnyijfNovgorod-Moszkva-Minszk-Varsó-Berlin. A teaforrás közelsége Oroszország számára is lehetővé tette, hogy a teázás gyorsan elterjedjen, még a parasztok körében is. A tea az orosz nép nemzeti italává vált. A szamovár köré gyűlt össze a család örömben, bánatban. (Az elsőt egy tulai fegyverkovács készítette 1750-ben.) A meghívás „egy pohár teára", a szíves vendéglátás jele volt.