Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

amelyek közül a következőket néven is nevezi: falvak és birtokok felgyújtása, felprédálása, egyházak, nemesek, egyházi férfiak megtámadása, azok telkeinek, házainak megrohanása, elpusztítása, asszonyok és szüzek fosztogatása, elrablása, meggyalázása, emberek megverése, megsebesítése. Az 1435-ben született II. törvénykönyv már az elkövetők körének meghatározása nélkül a birtokok és földek elfoglalását, azok erőszakos zálogba vételét, javak elrablását, erdők kivágását, emberek megölését, megverését, megsebesítését, a más házára, birtokára törést, illetve azok pusztítását sorolja a hatalmaskodás bűntettébe. A magánbüncselekmények terén azonban az említett törvények sem hozhattak megnyugtató eredményt, hiszen 1439-ben Albert király - amellett, hogy 29. törvénycikkének 2. §-ában lényegében megismétli a Zsigmond II. dekrétumának 4. cikkelyében foglaltakat - újabb cselekményeket emel be a hatalmaskodási esetek körébe. Ezek a tanúskodásnak és a kiszabott elégtétel adásának megtagadása,

7 valamint a birtokok adományozás előtti megszállása, illetve az adományozás megtagadása utáni megtartása.

8 Ezen újabb esetek megjelenése már világosan mutatja a királyi hatalom gyöngeségét, hiszen mindegyikük a királyi hatalommal - illetve az azt megtestesítő igazságszolgáltatással - való szembeszállást jelenti. A hatalmaskodás jogi kategóriájának kialakulásában, formálódásában döntő jelentősége van Mátyás király törvényalkotó tevékenységének. O ugyanis amellett, hogy az e bűncselekményi körbe sorolható eseteket a birtokok jogtalan elfoglalásával, levelek, okiratok elrablásával, nemesek házainak és udvarainak megrohanásával,

9 illetve a koronázás óta elfoglalt javak 30 napon belüli visszaadásának megtagadásával

10 bővítette, összefoglaló rendszert alakított ki, amely a későbbiekben is alapvető maradt a hatalmaskodások eseteinek megítélése során. Az 1486-ban hozott törvény 15. cikkelye ugyanis kiemel öt büntettet, úgyis mint (1.) nemesek házainak megrohanása, (2.) nemesi birtokok, tartozékaik és haszonvételeik elfoglalása, (3.) nemesek letartóztatása törvényes ok nélkül, (4.) nemesek megverése vagy megsebzése, (5.) nemesek megölése; amelyeket a továbbiakban ún. nagyobb hatalmaskodásként (actus maioris potentiae") tartanak számon, és sokszor csak 'öt eset' (quinque casus) néven hivatkoznak rá.

12 A többi, erőhatalommal végrehajtott magánbüncselekmény, illetve az öt eset nem nemes kárára történt elkövetése ettől kezdve az ún. kisebb hatalmaskodások körébe (actus minoris potentiae) került, de a 7 29. tc. 9. §(CJH 293.) 8 24. tc. (CJH 289-291.) 9 1464. évi 7. tc. (CJH 349.) 10 1471. évi 27. tc. (CJH 369.) 11 A kifejezés már Zsigmond 1435. évi törvényeiben is szerepel (I. dekrétum 9. tc. 4. § CJH 251.), de még nem önállósult jogi kategóriaként, hanem a tettek súlyosságának kihangsúlyozásaként, amit az is bizonyít, hogy a 'maior 'szó az 'enormis' melléknévvel alkot halmozott jelzőpárt. (CJH 250.) 12 1723-ban ezt az öt esetet újabbakkal bővítették. Erről részletesebben lsd. BÉLI Gábor: Magyar jogtörténet. Az államalapítástól 1848-ig. Pécs, 1996. (a továbbiakban: BÉLI, 1996.) 88-89.