Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

források sokszor egyszerűen csak erőszakként (violentia) említik ezeket. Ilyennek minősült például az 1486. évi törvény 16. cikkelyében említett, birtokok iktatásának, visszaiktatásának, közös tanúvallatások, szemlék megakadályozása visszaűzéssel.

13 II. Ulászló király 1492. évi törvényének 57. cikkelye ezzel szemben csak a második visszaüzést tekinti hatalmaskodásnak (1. §).

14 A 15. század utolsó évtizede, illetve a 16. század Mohácsig tartó időszaka már egyértelműen a királyi hatalom tekintélyének hanyatlását, s ezzel párhuzamosan a feudális anarchia előretörését jelentette. A különösen is gyengekezűnek bizonyult II. Ulászló - annak ellenére, hogy 1492. évi törvényének 62. cikkelyében megismételte Albert király 1439. évi rendelkezéseit - még a királyi tulajdon kárára elkövetett hatalmaskodásokat sem tudta visszaszorítani. Az ország közállapotait tükrözi a központi hatalmat képviselő, annak nevében eljáró hivatalos személyek ellen elkövetett erőszak terjedése. Ennek gyakoriságát az is mutatja, hogy II. Ulászló az 1495. évi törvényének 9. cikkelyével

15 a hiteleshelyi kiküldöttek és a királyi emberek megsebesítését és megverését egyenesen a nagyobb hatalmaskodások körébe sorolta. A Mátyás király által meghatározott 'öt eset' II. Ulászló általi kibővítése - a közös tanúvallatások és szemlék megakadályozása,

16 illetve a mások jobbágyai megsarcolásával okozott károk megtérítésének elmulasztása

17 cselekményével - csak újabb kétségbeesett kísérlet volt a közrend megszilárdítására. Ám, minthogy az a kriminológiai alaptétel, mely szerint a bün elkövetésétől nem a büntetés mértéke, hanem a felelősségre vonás elkerülhetetlensége riaszt el, a középkorban is igaz volt, a gyenge királyi hatalom pedig képtelen volt a törvényeknek következetesen érvényt szerezni, így a hatalmaskodásokat nemigen sikerült visszaszorítani. Egyébként valamennyi középkori királyunk közül - talán nem véletlenül - II. Ulászló törvényei foglalkoznak legtöbbet a hatalmaskodás bűnével, a fentebb már említett intézkedésein kívül például hatalmaskodásnak minősítette az erőszakkal elfoglalt birtokok visszaadásának megtagadását,

18 külön törvénycikkben megismétli a nagyobb hatalmaskodások majdnem valamennyi esetét,

19 illetve kifejezetten kisebb hatalmaskodásként említi azt, ha valaki nemesek javainak visszaadását a szolgabírák megintése ellenére is megtagadja.

20 Hozzá kell tenni persze, hogy az ő uralkodásának idejére esett a Dózsa-féle parasztháború, amely a nemeseknek is jó alkalmat teremtett arra, hogy az egymással szembeni valós vagy vélt 13 A visszaüzésről mint perorvoslatról lsd. BÉLI 140., 151. 14 CJH 517-519. 15 CJH 569. E törvény szerint a kiküldöttek szidalmazásáért még csak pénzbírság járt, megölésük azonban már az egyik legsúlyosabb közbüntettnek, hűtlenségnek minősült. 16 1504. évi5.tc. (CJH 675.) 17 1514. évi 52. tc. 1. és 2. § (CJH 731.) 18 1495. évi 1. tc. 4. § (CJH 565.), de hogy ennek nem sok eredménye lehetett, azt mutatja, hogy ugyanezt megismételte az 1514. évi törvény 49. tc. 1. és 2. §-a (CJH 729.) is. 19 1498. évi 38. tc. 3. § (CJH 617.) 20 1514. évi51.tc. 1. § (CJH 729.)