Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

vesztésének. E helyzeten kívánt úrrá lenni III. András király, 1298-ban hozott törvényei

2 számos paragrafusával. Ezek a pusztításokat, kínzásokat, rablásokat, foglalásokat (4. §), illetve emberek megkárosítását, kifosztását, elrablását (11. §), valamint a rablást (13. és 15. §) említik konkrétan a hatalmaskodók által elkövetett bűnök közül. A törvény ugyan igyekezett visszaállítani a jogtalan foglalások által szétzilált birtokrendet, hiszen az önkényes foglalókat a jogtalanul elvett és kisajátított birtokok és jogok 3 hónapon belüli visszaadására próbálta szorítani. A királyi hatalom gyengeségét azonban jól mutatja, hogy ezen törekvéseket csak egyházi fenyíték kilátásba helyezésével tudta nyomatékosítani (5. §). A hatalmaskodásban bűnrészesnek mondta ki a törvény azokat, akik a hatalmaskodókat támogatják, velük szövetkeznek (8. §), vagy érdekükben közbenjárnak (19. §). Elmarasztalja a törvény azokat a szerzeteseket is, akik a hatalmaskodóknak kiszolgáltatják a szentségeket (16. §) - vagyis segítenek nekik a törvény által előírt kiközösítés elkerülésében - illetve egy további áttétellel azokat is, akik a hatalmaskodóknak szentséget kiszolgáltató szerzeteseknek alamizsnát adnak (17. §). E 13. század végi szabályozáson legközelebb csak Zsigmond király változtatott számottevő mértékben a 15. század elején. Törvényhozó tevékenységének egyik legjelentősebb esztendeje volt 1405, amikor két törvénykönyv alkotására is sor került. Ezekben - a központi hatalom tekintélyének visszaállítása érdekében - a 15. század elejének zűrzavaros hatalmi viszonyai és pártharcai következtében a korábbi időszakban elszaporodott hatalmaskodási eseteket is szankcionálni kellett. A törvényekben megnevezett, hatalmaskodásnak minősített esetek jól mutatják, hogy melyek voltak a legjellemzőbb bűncselekmények. Az 1405. évi I. dekrétum 8. cikkelyének 6. §-a

3 az önbíráskodást, vagyis a törvényes igazságszolgáltatás megkerülését sorolja a hatalmaskodás körébe. Konkrét esetek tekintetében a törvénykönyvek a más birtokán történő önkényes zálog- és biztosítékvételt,

4 illetve az ugyanott, szintén önhatalmúlag végrehajtott vagyonelkobzást

5 említik. A királyi tekintély 15. század eleji zilált állapotának, a központosított igazságszolgáltatási struktúrák fellazulásának következtében igen gyakran fordult elő, hogy a vitás ügyek rendezését a helyi erőviszonyok döntötték el. Ez nemcsak a felek egymással szembeni önbíráskodását jelentette, hanem a bírók önhatalmú, törvényes jogkörükön jóval túlmenő ítélethozatali gyakorlatát is. Éz utóbbinak kívánt határt szabni a II. törvénykönyv 3. cikkelye,

6 amely a királyi engedély nélkül testcsonkítást elrendelő bírókat hatalmaskodást elkövetőknek mondja ki. Zsigmond király 1435-ben született törvényei is szólnak a hatalmaskodásról, minden korábbinál bővebb felsorolást adva annak konkrét eseteiről. Az ez évi I. dekrétum 9. cikkelyének 4. és 5. §a kifejezetten a katonaság által elkövetett gaztetteket minősíti hatalmaskodásnak, 2 Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához. 1000-1526 Szerk.: Lederer Emma. Bp., 1964. 89-105. 3 CJH217. 4 1405. évi 2. törvénykönyv 2. tc. 1. § (CJH 233.) 5 1405. évi 2. törvénykönyv 5. tc. (CJH 233.) 6 CJH 233.