Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

nelmi lehetőség, a „ lelánczolt Tytán, a gondolat felszabadítása " azonban eleve a szellemi építkezés felé terelte az értelmiségieket. Balassa, Bugát, a márciusi fiatalok közül Bulyovszky, Vidács, Egressy és mások még ott voltak a pesti forradalom Közcsendi Bizottmányában, de a nagy történelmi lehetőség felé („ a tények mezején ") hiába akartak lépni akár a legfelkészültebb elmék is, miután a nemzet arra még „nem volt elkészülve" (VASVÁRI P.). A Pestre érkező kormány egyik fő feladatát pedig éppen a forradalmi értelmiségiek (az ifjúság) leszerelésében látta. „Mit tesz most a MARCZIUS... " tette fel a kérdést a kortárs Vasvári Pál. Egy része ment a „ bureauba ", illetve a nemzetőrök közé, a fegyveres harcot vállalva, a többi a „kedvezőbb időkre várt". Főként ez utóbbi réteg maradt tehát a cselekvő részese a petíciós mozgalom második hullámának, amely már az utolsó rendi országgyűlés munkájának a befejező napjaiban kibontakozott. így április első vasárnapján ismét a pesti egyetemi ifjúság megmozdulásai ragadják meg a figyelmünket. Az egyetemi polgárok „minister polgártársukat" küldöttség útján invitálták meg az egyetem nagytermébe. És íme eljött körünkbe az új rendszer megváltója, báró Eötvös József cultus és nevelés-ügyi miniszter — mondja a Pesti Hírlap — és e hangulatban „a régi szellem-nyűgöző rendszer s embereinek fejére kilőn mondva az ítélet". Az egyetemen szervezett tömeggyülés nyilvánvalóan a kormány gyakorlati intézkedéseinek megkezdését, a forradalmi vívmányok érvényesítését sürgette, követelve az alkalmatlan institúciók, az alkalmatlan tanárok eltávolítását, a tettleg kivívott változások szentesítését. Főként az egyetem bölcsész és jogász karai „... érzik az idők súlyát" és rendre nyilvánítják a miniszter előtt rokon- vagy ellenszenvüket az egyes intézmények, illetve tanerők iránt. És „... nincs mit bámulnunk — írta a Pesti Hírlap is — ha meggondoljuk, milly embertelenül bántak némelly tanárok az ifjúsággal hogy némelly tudományok a bosszankodásig rosszul voltak képviselve ezen dúsgazdag hazai intézménynél". Az időközben lezajlott politikai polarizálódás jele, hogy az egyetemi mozgalom a radikálisokhoz közeledett. Eötvös ezért is sietett Pestre, hogy a mozgalmat leszerelje. Nagy önuralommal hallgatta végig tehát az újabb egyetemi reformkívánatokat, amelyeket a mozgalom ismert vezérszónoka (VIDÁCS) adott elő: „Az ifjúság el van határozva az egyetemet inkább elhagyni, mint tovább olly pedáns és obscurus tanítók leczkéire járni, mint a jelen tanárok nagy része". „Nem kell a jezsuitizmus " — hangzott a tömeg általános helyeslése, és itt kapott hangot az az ítélet, hogy például „a jogtanárok közül az ifjúságnak egyben sincs bizodalmuk", de a más karokat sem különösebben kímélő nyilatkozatok súlyát még nem lehetett felmérni. Vidács (a szónok) egyébként a tanszabadságon nyugvó egyetemi rendszer mielőbbi megvalósítását sürgette, de a hangsúlyok még mindig inkább a régi rend bírálatára helyeződtek. Még a szabad sajtó és a cenzúra érintése is ide utal mondván, hogy a „cenzúra eddig az egyetem ellen jószerivel egyetlen szót sem engedett kinyomtatni... csak azért, mert a szabad szó ágsmlövései közül már az első bezúzta volna e korhadt épület falait".