Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)
FAZEKAS CSABA: A FÁBER-APÁTI PER A Tanácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban
nagy száma miatt sokkal nagyobb szabású perre számított, melyen az egyházakkal és a vallásossággal szemben ellenséges bolsevizmussal demonstratíven lehet fellépni. Figyelemreméltó, hogy míg a nyomozás szakaszában számos nem katolikus egyházi szervezettől is szereztek be tanúvallomásokat, még izraelita rabbiktól is, a nyilvános főtárgyaláson érezhető volt a római katolikus tanúskodók nyomasztó túlsúlya. Ezzel érezhetően az a szándék is érvényre jutott, hogy az ekkor formálódó és érveiben az antiszemitizmusra is építő nemzeti-keresztény ideológiát alátámasztják a perrel, vagyis a Tanácsköztársaságot, mint az istentelen kommunizmus szimbólumát a kereszténységgel - azon belül is a keresztény kurzusban domináns római katolikus egyházzal - állítják élesen szembe. (Ami annyi kiegészítésre mindenképp szorul, hogy a proletárdiktatúra az egyházi vagyon lefoglalása szempontjából nem tett különbséget a vallásfelekezetek között, antiklerikalizmusa nem válogatott felekezetek között, így a közhiedelemmel ellentétben az izraelitákat is például ugyanúgy sújtotta.) Eredetileg tervezték a katolikus közélet reprezentánsainak (köztük elsősorban Csernoch János esztergomi érseknek) a megidézését, ez utóbbira azonban nem került sor, csak Mészáros János az esztergomi főegyházmegye helynöke tett hosszabb - Fáberékre nézve terhelő - tanúvallomást. A tanúkkal kapcsolatos várakozást azonban több körülmény is meghiúsította, egyrészt a tanúvallomások nem szolgáltak semmi szenzációval, általában nagyon is hasonló dolgokat mondtak el, néhány mondatban ismertetve a megtörténteket, másrészt nem igazán az jött ki a vallomásokból, amit előzetesen remélni lehetett azoktól. Mintegy minden ötödik tanú volt csak olyan, aki alátámasztotta a vádiratban foglaltakat és amely köztörvényes szempontból terhelő volt Fáberre nézve. A többség szavaiból azonban nem lehetett rekonstruálni sem a vagyontárgyak elvételét illetően hangoztatott fenyegetést, sem a zsarolást, megfélemlítést. Sőt, éppen ellenkezőleg, a megkérdezettek szavaiból Fáber, mint tehetetlen, sőt naiv hivatalnok képe rajzolódik ki, aki csak végrehajtja felettesei döntéseit, abban nem mérlegel, lényegében sodródik az eseményekkel, de nagyon udvarias és a nehéz körülmények közepette is igyekszik megértő lenni az egyháziak irányában. A tanúk között felvonultatták a katolikus közélet számos reprezentáns személyiségét, akiknek a vörös diktatúra megbélyegzését kellett volna hitelesíteniük. Például Farkas Edit, a Szociális Miszsziótársulat vezetője, akit meg is hurcoltak a diktatúra idején, jellemzően így beszélt: Tanú: Faber velem és a misszióval szemben udvariasan viselkedett. Csak hallomásból értesültem, hogy kétszer életemet is megmentette. I.r. vádlott: Méltóztatik-e emlékezni arra, hogy többször felmerült lemondásom kérdése, s ön azt mondta, hogy ne hagyjam el hivatalomat? Tanú: Ebben a formában nem emlékszem. Beszéltük egymás között, hogy jobb Faber, mint egy zsidó, és hogyan is juthatott ebbe a rettenetes társaságba. Faberről úgy vettem észre beszélgetésünk során, hogy maga is sajnálta a helyzetet. Apáthy szintén udvariasan viselkedett.
