Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

FAZEKAS CSABA: A FÁBER-APÁTI PER A Tanácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban

Vagy a szintén meghatározó jelentőségű Schlachta Margit (a parlament első női képviselője 1920-1922 között) tanúvallomásában először Apátiról mondta el, hogy tőle az apácák „szerencsétlen hivatali kötelességteljesítése dacára mindig a legnagyobb egyéni jóindulatot tapasztalták". Kijelentette róla, hogy Apáti „nem találta a kommunizmushoz fűzött várakozásait teljesítve, többször lemondott", hogy kifejezze, mennyire nem azonosítja magát a kerületi és katonatanácsok visszaéléseivel. Apátiról úgy vélte, „ideáljának tört szárnyai vannak, és hogy Fáber Oszkárral együtt elszigetelten áll a fehérek és vörösök között." A fehérek hivataluknál fogva ellenséget látnak Fáberékben, de a vörösök is magukra hagyták őket, mert nem az ő elveik szerint igyekeztek a kommunizmust megvalósítani. Azt, hogy Schlachtáék megmaradhassanak a Krisztina körúti házukban, csak Fáber és Apáti tették lehetővé számukra, akik „a minket elválasztó világnézeti különbség dacára is értékelték a Társulatnak [Szociális Missziótársulat] társadalmi szempontból való jelentőségét. [...] A likvidáló hivatalban, ahol az audenciák nagy része nyilvánosan folyt, ismételten tanúi voltunk emberszerető mérsékletének öreg papokkal és apácákkal szemben." Blaskó Mária neves író, a Mária-kongregációk fontos személyisége, A Szív c. hitbuzgalmi lap munkatársa szintén védelmébe vette Apátit, és - nyilván maga sem tudván róla - pont az ellenkezőjét mondta a vádiratban megfogalmazottaknak: „Apáti György rám egyszerűen egy kiküldött hivatalnok benyomását keltette és egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy meggyőződéses kommunista." Vagy Erdősi Károly, a Szent István Társulat vezérigazgatója így vallott: A vallásügyi likvidáló bizottság 1919. év júniusban jött hozzánk. Mikor megjöttek, én nem voltam jelen, csak 10 óra tájban délelőtt érkeztem meg. Sem erőszakot, sem fenyegetést nem használtak velünk szemben. Mi ellenállást ki nem fejtettünk, mert azon az állásponton voltunk, hogy az úgyis hiábavaló. A bizottság mindent leltárba vett, de nem vittek el semmit. Fábert ösmerem. Velem szemben igen udvariasan viselkedett. Kultúrintézményről lévén szó, nem engedte, hogy tőlünk bármit is elvigyenek. Fáber a likvidálás alkalmával nem volt jelen. Vagy a szintén megidézett Farkas Alberik, kelenföldi plébános-helyettes: Sem Fáberrel, sem Apátival nem érintkeztem. A lelkészségnek 2000 korona pénzét likvidálták, de a kommün után azt visszakaptuk. Hogy Fáber rendelte-e el a likvidálást, azt nem tudom, [sic!] Csáktornyai Lajos budai plébános szerint náluk senki nem likvidált, és amikor a kápolnát pártszervezeti helyiségnek akarták lefoglalni, azt épp Fáber akadályozta meg. Tanú volt Giesswein Sándor, a hazai keresztényszociális mozgalom kiemelkedő egyénisége, aki arról számolt be, hogy Fábemek köszönheti könyvtárának épségben maradását, a likvidáló bizottság vezetőjéről különben sem hitte, hogy „a vallást akarta volna bántani" (sic!)