Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

létesítettek. S megemlíthető még a II. Büntető novella, amely 1928-ban többek között bevezette a határozatlan tartamú szabadságvesztés büntetést. Ezzel a pozitivista elvek a büntető igazságszolgáltatásban túlsúlyhoz jutottak. A II. világháború után, a szocializmus építésének folyamatában a pozitivista tanok megerősödtek. Pl. a büntetés célját a Btk. kifejezetten a megelőzésben határozta meg. Az elkövető egyre szélesebb körű jogokat kapott, egybehangzóan a nyugat-európai fejlődéssel. A fiatal-felnőtt korú szabadságvesztésének végrehajtása több tekintetben elkülönült a felnőttekétől. Ezek a szimptómák mind-mind a klaszszikus, a megtorló szemlélet háttérbe szorítását eredményezték. Jelentős mértékben hozzájárult ehhez, hogy a hivatalos állami ideológia ugyancsak a determinizmus filozófiájára épült, s így az oksági törvényszerűségeket valló pozitivista kriminológiai tanok összhangba kerültek az állami ideológiával. Teljesen elhalványult az objektív viszonyoktól független szabad akaratra épülő klasszikus kriminálpolitikai elvek ideológiai alapja. Az 1970-es évektől kezdve, de különösen a 80-as, 90-es években azonban a klasszikus elveknek a felújítása és a hangoztatása összekapcsolódott az „Európához való felzárkózás, csatlakozás" igényével. Az áldozatok érdekeit is szem előtt tartó igazságszolgáltatás ma még csak elméleti igény, elsősorban egyes elméleti szakemberek hangoztatják, noha az új eljárásjogi törvényben az áldozatokra vonatkozó új rendelkezések is találhatók. Ezen kívül, áldozatvédő társadalmi szerv alakult a német Fehér Gyürü szervezet mintájára, s legújabban a Belügyminisztériumban Áldozatvédő Irodák alakulnak, továbbá törvénytervezet készült az erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére. A klasszikus és a pozitivista irányzat egymás melletti szelektív alkalmazása bizonyítottan hatástalan igazságszolgáltatási forma. A kitűzött célok, mint a megtorlás, az elrettentés, a speciális, a generális prevenció és a célok elérésére alkalmazott eszközök csak kis hányadban tartják vissza az embereket a bűnelkövetéstől. Még az a Beccária által megfogalmazott elv sem érvényesíthető, miszerint nem maga a büntetés, hanem a büntetés elkerülhetetlenségének a tudata gyakorol igazán preventív hatást. Hiszen az ismertté vált bűncselekményeknek csak alig felét derítik fel, s ha számításba vesszük a látens bűnözést is, akkor az elkövetőknek csak 1213%-a válik ismertté, s ezek közül is, csak mintegy 8%-ot ítélnek el, csak ennyi kap valamilyen büntetést, vagy büntető intézkedést. Speciális vizsgálatok bizonyítják, hogy az elítélteknek jelentős hányada igazságtalannak tartja a büntetést. A gondatlan bűncselekményért szabadságvesztésre ítélteknek, pl. több mint a fele még közvetlenül a szabadulás után is igazságtalannak tartotta a büntetését, vagyis a szabadságvesztés büntetés hatékonysága e kategória számára erősen megkérdőjelezhető. Még nagyobb arányban tartják igazságtalannak az igazságszolgáltatást a bűncselekmények áldozatai. Az áldozatok túlnyomó többsége nem jut kártérítéshez, hiszen a bűnözés által okozott károknak csupán egytizede térül meg. Ha az elkövető vagy a biztosító nem téríti meg az okozott kárt, vagy nem orvosolja az okozott sérelmet, az áldozatban hosszú időre megmarad az elkövető iránti harag, gyűlölet, s