Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

gatartás, és továbbra is fő jellemzője, hogy sérti a fennálló jogrendet, s ezért büntetést érdemel. A büntetést azonban nem megtorlást, hanem megelőzési céllal kell kiszabni, vagyis a büntetésnek olyannak kell lennie, amelyik alkalmas az elkövető személyiségének, és ha lehet szociális viszonyainak, genetikai adottságainak a figyelembe vételére. Ennek megfelelően a tett súlya mellett figyelembe kell venni az elkövető személyét is. Vagyis a büntetést az elkövető személyének és szociális viszonyainak megfelelően, differenciáltan vagy individualizáltán kell kiszabni. Többen ezt az irányzatot a tettes centrikus jelzővel látták el. A felelősségre vonás alapvető módja marad a profeszszionális állami szervezet. Ezt a szemléletet a XIX. sz. elején beinduló kriminológiai kutatások teremtették meg és vitték diadalra a XX. sz. elején. A klasszikus kriminálpolitikai szemlélet egyeduralma megtört, kompromisszum jött létre még az ideológiai alapok terén is, „az egyfelől-másfelől" elv vált uralkodóvá. így a fiatalkorúak számára külön büntetőjogot hoztak létre. A visszaesők bizonyos csoportja számára bevezették a határozatlan, vagy a relatíve határozatlan tartalmú büntetést. 3. A resztoratív igazságszolgáltatási koncepció a XX. sz. utolsó három évtizedének produktuma. Az 1970-es évek elején egyre több bírálat érte az uralkodónak mondható pozitivista felfogást, az elkövetőket segítő treatment ideológiát. Ugyancsak bírálat érte a pozitivista talajon kifejlődött társadalmi bíráskodást, a bűncselekmények elterelését bírói és büntető útról egyaránt. A bűnügyi szakemberek egy része visszafordult a klasszikus elvekhez és felelevenítette a megtorló, a tettarányos büntetést helyeslő nézeteket „neoklasszicista irányzat" címen. A szakemberek egy másik csoportja az igazságszolgáltatás igazságosabbá tételét, modernizálását a bűncselekmények áldozatainak a kártalanításában, sérelmeiknek az orvoslásában látta. Különböző nemzeti és nemzetközi szervezetek jöttek létre az 1970-es évektől kezdve az áldozatok érdekeinek képviseletére. Ennek következtében egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi igazságszolgáltatás annyiban mindenképpen igazságtalan, amennyiben nem gondoskodik az áldozatok kártalanításáról. Az igazságos ítélet fogalma így lényegesen megváltozott. A történeti fejlődés azt mutatja, hogy volt idő, amikor a talio elvének „szemet szemért, fogat fogért" elvnek az érvényesülését tartották igazságosnak. A klasszikus kriminálpolitikai szemlélet a tettarányos büntetést dicsőítette, és ezt teszi ma is. A pozitivista felfogást vallók a preventív célok mellett a tett és a tettes együttes elbírálását, s így a differenciált, individualizált büntetést helyezték előtérbe, azt tekintették és tekintik igazságosnak. S jelenleg a resztoratív igazságszolgáltatási elvek szerint csak akkor igazságos az ítélet, ha az áldozatnak is igazságot szolgáltat, s nemcsak a megsértett jogrendet kívánja helyreállítani a méltó, a megfelelő büntetés kiszabásával, hanem orvosolja az áldozat kárát és sérelmeit is. A resztoratív igazságszolgáltatás alapvető ideológiája a determinizmus, az