Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

Hónapok Az elkövetett esetek száma július 12 augusztus 7 szeptember 26 október 10 november 12 december 21 Összesen 168 A fennmaradt anyag véletlenszerűségeit is figyelembe véve, kiemelkedő a szeptemberben elkövetett esetek száma, míg március és augusztus hónapokban en­nek csak alig több, mint a negyede történt. Az évszakok szerinti megoszlást figye­lembe véve viszont majdnem egyenletes eloszlást kapunk, hiszen az őszi hónapok­ban (szeptember-október-november) történt 48 hatalmaskodás mellett a téli (de­cember-január-február), a tavaszi (március-április-május) és a nyári (június-július­augusztus) hónapokban egyaránt 40-40 bűncselekményről számolnak be az okle­velek. Ezek között számszerűen nem szignifikánsak az adott időszakra speciálisan jellemző bűncselekménytípusok, például a szőlőszüret idején a szőlőültetvények ellen, illetve a borral kapcsolatban elkövetett hatalmaskodások, mert az egyéb jel­legű esetek kiegyenlítik az arányt. Érdekesebb ezért a másik oldalról vizsgálódni, vagyis az egyes, a termelés és gazdasági élet meghatározott időszakához kötődő eseteket számba venni. Jellemzően ebbe a csoportba tartoznak a szőlővel kapcso­latos hatalmaskodások, hiszen a vizsgált anyagban fennmaradt esetei, 82 amelyeknek az időpontja is ismert, 83 egy kivétellel 84 mind szeptemberben történtek. Nyilván nem véletlen az sem, hogy a halastavak, halászóhelyek ellen végrehajtott támadá­sok mind a tavaszi és a nyári hónapokban zajlottak. 85 Hasonlóképp az erdők elfog­lalására, a fák kivágására és elszállítására leginkább télen került sor. 86 A hatalmas­kodási esetek egy részének elkövetési időpontja tehát természetszerűleg determi­nált volt, a szőlőültetvényeket értelemszerűen ősszel, a halastavakat pedig a mele­82 1382. 05. 09. (DL 6916), 1395. 08. 05. (DL 1430), 1406. 05. 21. (DL 78697), 1412. 08. 18. (DL 79092), 1462. 02. 24. (DL 81484), 1463. 02. 07. (DL 81517), 1470. 04. 13. (DL 16989 Mon. Poson. 56. 70.), 1479. 08. 04. (DL 45793) 83 1382. 05. 09. (DL 6916), 1462. 02. 24. (DL 81484), 1463. 02. 07. (DL 81517), 1479. 08. 04. (DL 45793) 84 1382. 05.09. (DL 6916) 85 1323. 04. 17. (áprilisban) (DL 2159), 1367. 10. 19. (júliusban) (MOL Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 230512), 1391. 02. 22. (-) (DL 78055), 1391. 05. 00. (áprilisban) (DL 78128), 1518. 12. 21. (júniusban) (DF 276932). 86 1347. 11. 29. (október) (DL 76873), 1373. 03. 25. (december) (DL 77538), 1382. 05. 09. (január) (DL 6917), 1382. 05. 18. (december) (DL 77849), 1383. 01. 26. (november) (DL 77868), 1400. 04. 08. (december) (DL 78349), 1405. 04. 29. (február) (DL 78630), 1418. 01. 04. (november) (DF 259948), 1462. 05. 25. (december) (DL 15715), 1465. 04. 11. (február) (DF 260089), 1518. 12. 21. (január) (DF 276932).

Next

/
Oldalképek
Tartalom