Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

azonban közöttük néhány, a hatalmaskodási tárgyú perek más szakaszából (eskütétel, kiegyezés) származó oklevél is, ezek száma azonban elenyésző. Az így feltárható összesen 235 hatalmaskodási bűncselekményt 75 az alábbi szempontrend­szer segítségével elemeztem: 1. a hatalmaskodások elkövetésének időpontja, 2. a hatalmaskodások elkövetői és megbízóik, 3. a hatalmaskodási cselekmények okai, 4. a hatalmaskodások jellege, 5. a hatalmaskodások áldozatai, 6. a hatalmaskodások károsultjai, 7. az okozott károk nagysága. Természetesen az okleveles anyag jelle­géből adódóan nem mindegyik szempont vizsgálatát lehetett azonos mélységben elvégezni, némelyek tekintetében ugyanis az oklevelek csak szegényes informá­ciómennyiséget tartalmaznak. 1. A hatalmaskodások elkövetésének időpontja A hatalmaskodások elkövetésének időpontját az egyes esetekről beszámoló oklevelek minden esetben tartalmazták. Mivel ez a per megindításának egyik alap­vető feltétele volt, ezért a panaszosok mindenképp igyekeztek valamilyen időpon­tot megnevezni. Számos esetben azonban csak az évet, 76 vagy az esethez közel eső jeles ünnepet tudták megjelölni. 77 A jeles napokhoz való viszonyításra példa az a három eset is, melyek közül kettőben 78 csak arra emlékeztek, hogy Albert, egyben 79 pedig, hogy Mátyás király halála után történt az eset. Némelykor megelégedtek valamely általános időmeghatározással, mint például a 'néhány napja', 80 vagy a 'jelen évben' 81 kifejezések használatával. Ami az esetek elkövetési időpontjainak az éveken belüli megoszlását illeti, a hónapokhoz köthető 168 cselekmény az aláb­biak szerint oszlott meg: Hónapok Az elkövetett esetek száma január 10 február 9 március 7 április 18 május 15 június 21 ° Az egyes cselekményeket akkor számítottam önálló esetnek, ha az elkövetés időpontja, az elkövetők, vagy a károsultak kategóriájának bármelyike eltérő volt. 76 1347. 10. 31. (DL 76867), 1371. 03. 28. (DL 77467) 77 Az 55 olyan hatalmaskodási közül, amely időpontjának megadása ilyen módon történt 27-et nem a vizsgálat tárgyévében követtek el, vagyis a pontatlanabb időmeghatározást az emlékezet halványulása is indokolhatta. 78 1469. 05. 16. (DL 103713), 1476. 01. 06. (DL 45632) 79 1492.04. 23. (DL 19835) 80 1426. 04. 10. (DL 80040), 1431. 07. 15. (DL 80330) 81 1381. 06. 27. (DL 77821), 1390. 02. 22. (DL 78026)

Next

/
Oldalképek
Tartalom