Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)
CSÓTI CSABA: A MUNKÁTLANSÁG BŰNE
CSÓTI CSABA A munkátlanság bűne A közveszélyes munkakerülés a „létező szocializmus" egyik sokat kifigurázott, ennek ellenére meglehetősen veszélyes gumiparagrafusa volt. A közveszélyes munkakerülés fogalmát azonban nem a szocialista jogrend találta fel. Az európai államok a múlt század második felében, a tömeges munkanélküliség megjelenésével emelték be törvénytárukba a társadalomra veszélyes „munkátlanság" eszméjét. Magyarországon — elsősorban osztrák példa alapján — 1913-ban hoztak törvényt e „bün" elkövetői ellen. A törvény alábbi vizsgálata során nem a büntetés módozata (dologház, fogház), nem is a végrehajtás kérdése érdemel igazán figyelmet. Elsősorban azért válik érdekessé, mert arra szolgáltat példát, hogy milyen ingoványos alapokra épül egy olyan jogszabály, amelynek megalkotásakor a törvényhozók érzelmekre, közvélekedésekre támaszkodnak a racionalitás, a személyes szabadságjogok primátusának érvényesítése helyett. * * * A közveszélyes munkakerülés kérdésben hozott magyar törvény egyszerre tükrözi a századforduló polgárainak naiv optimizmusát és a társadalom lecsúszott, kriminalizálódott rétegeitől való rettegését, illetve erkölcsi gőgjét. Az 1913. évi XXI. törvénycikk 1 nem a munkanélküliek tömegei ellen irányult. Éppen ellenkezőleg. A jogalkotók szándéka szerint a nevezett törvény a jóravaló, ám munkához jutni akár egészségügyi, akár munkaerőpiaci okok miatt képtelen embereket (is) védte volna. A törvény szövege ugyanis kimondja, hogy a közveszélyes munkakerülés bűnét az követi el, aki „munkakerülésből csavarog vagy egyébként munkakerülő életmódot folytat", aki „nyilvános vagy nyitva álló helyen űzött tiltott szerencsejátékból tartjafennt magát", és aki „kéjnővel, vagy tiltott kéjelgésből élő nővel tartatja ki magát". A törvény paragrafusaihoz fűzött terjedelmes magyarázatok az első paragrafusban foglaltaknál pontosabban igyekeztek körülírni, hogy kit is tekintenek a jogalkotók büntetésre „méltó", közveszélyes munkakerülőnek. E szerint a bűnösség természetes feltétele, hogy „a tettes szándékosan vétsen társadalmi kötelessége: a munkában való részvétele ellen". Felmerül azonban a kérdés: mikortól tekinthető szándékosnak a munkavégzés elkerülése, és mit jelent a jogban a társadalmi (vagyis nem törvény által meghatározott) kötelesség? 'Szövegét ld.: Corpus Juris, 1913. 325- 347. p.
