Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)
CSÓTI CSABA: A MUNKÁTLANSÁG BŰNE
A munkakerülés vétségével csak akkor vált közveszélyessé valaki, ha keresetre volt utalva. A „keresetre utaltság" fontos kitétel volt, hiszen a járadékból élőket is munka nélkül élőknek tekintették, „megbüntetésük" azonban a törvényalkotók szerint is abszurditás lett volna. Velük szemben a moralitást és a társadalmi megvetést kívánták „alkalmazni" munkára szorításuk során. Amikor azonban valaki keresetre utalt de nem dolgozik, akkor létfeltételei megteremtése érdekében — vélték — a bűnözés útjára lép, vagyis „munkakerülő életmódjával a társadalmi javakat közvetlenül is veszélyezteti" A munkakerülés elleni törvény tehát a társadalmi jólét és jogbiztonság előmozdításának szándékával született. A jogalkotóknak ebben a szándékában semmiképpen sem kételkedhetünk, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy a törvény célul tűzte ki az e bűncselekményeket elkövető emberek „megjavítását, jobbítását" is. Erre szolgáltak volna a dologházak. Csakhogy már az a bizonyos pokolba vezető út is jó szándékkal volt kikövezve. Maguk a törvényalkotók éppen azért készítettek terjedelmes magyarázatokat és indoklást a törvényhez, mert tudták, hogy művük nehezen egyeztethető össze az érvényben lévő, az egyéni jogokat körülbástyázó jogszabályokkal. Ilyen az a törvény, melyben meghatározták, hogy bizonyos bűntettek elkövetői (pl: rablók, gyilkosok...) fogházbüntetésük letöltése után dologházba utalhatók, ha bebizonyosodik, hogy bűntettük munkakerülő életmódjukból következett. A törvényalkotók törekvése eredetileg arra irányult, hogy a két bűnt, vagyis az elkövetett cselekményt és a munkanélküli életmódot különválasszák. Mivel azonban a közveszélyes munkakerülést tautológikusan definiálták, lényegében mégis kétszer büntették ugyanazt a bűnt. E mellett a törvény precizitását megkérdőjelezheti az is, hogy a kitartatás, illetve a szerencsejátékból való élés vajon mennyiben veszélyezteti közvetlenül a társadalmi javakat? Az 1913. évi XXI. te, illetve annak magyarázata, lényegében olyasmit fogalmazott meg, ami a liberális jogalkotói elvekkel ugyan ellentétes volt, ám tökéletesen egybevágott az úgynevezett közvélekedéssel. Ezt az elvet a törvény szövegéhez fűzött magyarázatok a felvilágosodás és a liberalizmus jogi vívmányairól szólva a következőképpen határozták meg: 91 A büntetőjogban, melynek kodifikációjával egyébként az emberi jogok elnyomását eredményező túlkapásokat oly sikeresen tudta korlátozni, sőt megszüntetni, akkor hibázott, amikor a jogegyenlőség gondolatából kiindulva a nem egyenlő bűntettesekkel teljesen egyformán bánt." Vagyis azt mondták ki, hogy hibás felfogás a bűncselekmények elkövetőivel szembeni büntetés kiszabása során kizárólag az elkövetett bünre koncentrálni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a bűnt ki követte el. Súlyosabb büntetést érdemel ugyanis az az elkövető, akiről feltételezhető, hogy bűnét ismételten elkövetheti, mint az, akiről megállapítható, hogy nem folytat bűnöző életmódot. Fontos leszögezni, hogy jelen esetben nem a visszaesésről, mint súlyosbító körülményről van szó, hanem annak a gondolatnak az elfogadásáról, hogy vannak bűnöző életmódot folytató emberek, akik ha akarnának sem tudnának más foglalko-
