Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)

MAROSI KRISZTINA: A KÖZÉPKORI BÖRTÖN

Létezett egy-, és többszemélyes láb-, nyak-, és nyak-kéz-kaloda (köznyelvi nevén: hegedű). A börtönben inkább a lábkalodát használták, hogy megakadályozzák a szökést (a különösen értékes foglyoknál még kézbilinccsel is kombinálhatták). A bilincsnek is számos fajtája létezett súly, nagyság, és a felerősítés módja szerint. Általában 1000-3000 gramm közötti súlyúak voltak, a kézre kerülő viselte a bilincs nevet, a lábra vasat/golyóbist/béklyót vertek. A „vasban letöltendő büntetés" bilincs és lábvas együttes alkalmazását jelentette. Még súlyosabb esetben láncokkal a falhoz, padlóhoz erősítették a szerencsétleneket álló, ülő, vagy fekvő helyzetben. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a börtönök sötétjébe ritkán juthatott napsugár, és hogy a fűtéssel, szellőzéssel, takarítással nemigen foglalkoztak - már lehet némi fogalmunk a körülményekről. A korabeli tömlöcök egészségügyi szempontból is kifejezetten veszélyesek voltak: a kitörő járvány ugyanis nemcsak a rabokat pusztíthatta el, hanem az őrszemélyzet közvetítésével áttérjedhetett (és számos alkalommal át is terjed) a börtönt fenntartó vár, város lakóira. Ennek ellenére a börtönlakók rendszeres orvosi ellenőrzése, gyógyszerrel való ellátása meglehetősen bizonytalan, területenként eltérő volt. A magas halálozási arányt az előbbieken kívül az is okozhatta, hogy a rabok nem juthattak ki a szabad levegőre. A századok előrehaladtával a fejlődés pozitív változást csak abban a tekintetben hozott, hogy kezdték felismerni a lelki nevelés és a munka fontosságát (ne tagadjuk, utóbbit elsősorban gazdasági megfontolásból, az ingyen munkaerőt kihasználandó). Az intézetekben elkezdtek egyszerűbb kézműves foglalkozásokat végeztetni a rabokkal (fonás, szövés, varrás, stb.), és a XVIII. században már előfordult külső munkáltatásuk is: városi építkezéseknél, vagy egy-egy rabot, „kölcsönadva" magánszemélyeknek (munkára kiadás). A foglalkoztatás mellett elfoglaltságot adhatott - volna - a tanulás: ez külföldön írni-olvasni-számolni tanítást jelentett, nálunk azonban gyakorlatilag nem létezett. Ám a vallás által nyújtott lelki támaszra igenis gondot fordítottak: csaknem minden börtön rendelkezett oltárral. De a lelkipásztorok tevékenysége eltéréseket mutat: a mise, istentisztelet megtartásán kívül egyéni elhivatottságtól függött, hogy mennyiben próbáltak könnyíteni a megtévelyedettek helyzetén. 7. A börtönök belső rendjét a középkorban nemigen szabályozták. Ritka kivétel ezalól a Kolozsvárott 1728-ban kidolgozott Tömlöczi Regulák, melyhez a tömlöctartónak, cselédjeinek, és természetesen a raboknak is tartaniuk kellett magukat. A következőkben ennek néhány érdekesebb rendelkezését idézem.

11 11 Bódiné dr. Beliznai Kinga: Szabadságvesztés-büntetés a középkori Magyarországon, különös tekintettel a fejedelmi Erdélyre. In.: Jogtörténeti Értekezések 22. sz. 45-47. oldal