Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)
Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen
zatukat. 147 Teleki Domokos is először megígérte, hogy megfogadja a nádor felszólítását és rövid lesz, majd tulajdonképp az egész vita lényegét összefoglalta. Scitovszky katolicizmusával szemben az ő protestáns meggyőződését nem sértette a viszonosság és a szabadság elve, majd így folytatta: „viszonosság lehet szabadság nélkül, de szabadság soha viszonosság nélkül nem létezhetik. Mert mi a viszonosság, ha nem a szabadságnak mindenkire való kiterjesztése? [...] Ujabb időkben, midőn Magyarországon felmerültek a vallásbeli kérdések, a tisztelt klérus mindég a vallásos elveket kívánta pajzsul felhasználni arra, hogy magát a vallás szabadsága ellen oltalmazza, s keresett ott elveket, hol nem voltak." Vagyis észrevétele szerint a katolikus egyház hatalmi érdekeinek esetleges jövőbeli sérelmét a törvény szavára való hivatkozással akarta megakadályozni, s nem úgy, mint saját felekezeti szempontjainak háttérbe szoríttatását. A Telekiéknek újra visszavágni igyekvő Scitovszky mellett a felső klérusból csak Bartakovich Béla rozsnyói püspök mondta el (röviden) a véleményét, Rimely főapát viszont hosszabb beszédben foglalt állást az inkriminált 2. §. javasolt kiegészítése mellett. 148 Alapvető felfogása az volt, hogy a törvényjavaslat egy nagy és általános elvet kíván kimondani, melyet nemcsak a vallásügyben, hanem minden témát illetően ellenez. Szerinte a törvényhozásnak nem princípiumok leszögezésével, hanem aprólékos jogi szabályozással kellene foglalkoznia. Az efféle alapelvek később óhatatlanul értelmezési viták forrásai lehetnek - vallotta, mert ha ezzel szemben teljes részletességgel látható volna, „miben kívánják a más felekezetűek a viszonosságot s egyenlőséget, akkor egyenesen, biztosan s határozottan mondhatnánk ki véleményünket". (Az ellenzék eme észrevételre azt jegyezte meg, hogy amint a részletek kerülnek „szőnyegre", az egyház ugyanúgy ellentmondott az oktatásügyi, vagyoni stb. liberális elképzeléseknek is, mint az alapelvnek, amint azt 1848-ban például a felelős kormányról vagy az országgyűlési választások kihirdetésének módjáról szóló törvények elleni egyházi ellenállás is bizonyított. Ld. 3.8. fejezet.) Az általános értelmű kifejezésbe tehát Rimely szerint szükséges a katolikus óvásban foglalt konkrétumot belehelyezni, majd szónoki kérdésekkel fordult a főrendekhez: „Hát miben állana a katolika egyház szabadsága, ha hitelveit s egyházi szerkezetét fenntartani szabadságában nem állana?" Scitovszkyhoz csatlakozva burkoltan utalt arra is, hogy a 2. §. azért is elfogadhatatlan, mert a katolikus egyház számára a teljes felekezeti viszonosság egyszerűen a gyakorlatba át nem vihető elméleti konstrukció. Szinte valamennyi Rimely-beszédhez hasonlóan itt is azzal érvelt, hogy a rendek célkitűzéseiben foglaltakkal ezúttal is maradéktalanul - a valóságban ugyanakkor csak névlegesen - egyetért, vagyis a vallásszabadság és egyenjogúság az ő számára az egyik legfőbb érték illetve megvalósítandó feladat, viszont az aktuális törvényjavaslatot nem tartja célravezetőnek. (Sőt, még azt is méltánytalannak nevezte, hogy 147 A püspököket támogatókra ld. pl. Keglevich János, Szécsen Antal, Zichy Ödön; az ellenzőkre Gyürky Pál, Vay Miklós, Perényi Zsigmond stb. 148 Függelék IX.
