Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Szádeczky-Kardoss Irma: A jogi szaknyelv történeti kutatási szerepe

másik világháborúval, jogrendszer-reformmal, „ex jus" értékű állapottal, a jog elhalásáról koholt elméletek tendenciáival, rendszerváltások hatalmihelyezkedési viharaival, szakszerűségi válságaival és félreértéseivel megszakítva, így a nyelvromlás folyamata nem állt meg, hanem újabb és újabb irányzatokkal feltöltődve, a mai napig tartja magát. A megszokás révén oly magától értetődően, hogy a szakma már észre sem veszi, hogy ama sokat emlegetett jogbiztonság megvalósulásának egyik akadálya éppen a nyelvi szakszerűség hiányában gyökerezik. * A jogot az ember közösségi biztonságigénye hozta létre. Ennek a rendeltetésének azonban csak akkor tud megfelelni, ha nemcsak szabályoz, hanem azt világosan, áttekinthetően, egyértelműen és félreérthetetlenül teszi. Ennek szerkezeti és nyelvi előfeltételei együtt járnak és feltételezik egymást, s összefoglalóan közérthetőségnek is nevezhetők. A jogalkotás - és a jogalkalmazás is - csak akkor szakszerű, ha közérthetőségi értelemben is az, vagyis a szerkesztési és nyelvi szakszerűségi követelményeknek is megfelel. Szakszerűségi szerepe révén a, jogbiztonság egyik biztosítéka illetve szintmérője. A szakma köreiben gyakran értik félre a nyelvi szakszerűségi igényt, s azt ha „közérthetőségi" igényként merül fel - a szakmai sovinizmus gőgje mint a hozzá nem értés laikus vagy vulgáris lényegtelenségét söpri félre. Ha pedig szakmai követelményként jelentkezik, akkor rendszerint valamiféle nehézkes, hivataloskodó túlfogalmazással, avagy ennek ellentéteként a szakértelmet feltételező és igénylő bennfentes szűkszavúsággal - nota bene: pongyola szűkszavúsággal - vélik teljesíteni. Ennek az alapvető félreértésnek az anyanyelvi kultúra általános hiányosságaiban gyökereznek az okai. Ez nyilvánvaló és természetes, hiszen a diáknak, mire a jogot tanulni kezdi, a nyelvi képzése (képzése?) már befejeződött, s annak színvonala határozza meg jogi szaknyelvi készségeit is. A jogi nyelv állapota pedig sajnos ugyanazokat a hibákat mutatja, mint a köznyelvé. Csakhogy amíg a köznyelv mindennapi értelmezési problémái nem - vagy nem mindig - okoznak súlyos bajokat, addig a szakmai életben minden értelmezési hiba súlya meghatványozódik, és szakszerűségi hiányosságokhoz vezet. 1977-ben tett közzé az Igazságügyi Minisztérium egy, a tárcák jogszabályelőkészítő munkájához ajánlott Irányelvet a jogszabályok előkészítéséről, amely bizonyos nyelvi előírásokat is tartalmazott. Az irányelv nyelvi szakszerűségi színvonalát jelzi a 96. pont, mely szerint „a jogszabályban a jelen idő kötelezést, parancsot fejez ki

. Ezért mellőzhetők a „köteles", „kötelező", „kell" kifejezések és a parancsoló mód

". Nos, amit itt az Irányelv Jelen időnek" vél, az valójában a kijelentő mód, ugyanakkor „parancsoló módot" a magyar nyelv nem ismer, csak felszólító módot, s azzal fejezi ki a „parancsoló", kötelezettséget kifejező tartalmat is. Mi lett ennek a magyar nyelv szabályait ilyen önkényesen értelmező és alkalmazó, pontosabban átíró irányelvnek, s abban e szakszerűtlen szakszerűségi előírásnak a következménye? Elsősorban is eltűnt a jogszabályokból - főleg az