Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 19/1997 (Győr, 1997)
GYŐR MÚLTJA - Federmayer István: Újabb adalékok Révai Miklós győri éveihez
4. Révai abbahagyja a tanítást Az új tanévben tehát Révai már egy másik lakásban várta szerencséjét, annál is inkább, mert kosztosdiákokat akart fogadni, ebből akarta költségeit fedezni. Reményében ismét csalódnia kellett, mert ahogy ugyancsak Tainmerhez írt leveléből tudjuk, időközben a fentebb említett Balogh Sándor lett a gimnázium igazgatója. A városi magisztrátus sem teljesítette Révai kéréseit az iskola munkájával, de Pintér gazda megrendszabályozásával kapcsolatban sem. Ezért elhatározta, hogy a kiköltözésen felül még azzal is kifejezi elégedetlenségét, hogy a novemberben kezdődő új tanévben nem folytatja rajztanári munkáját. Elszántságát igazságának tudata is megerősítette. Helyzetét és lelkiállapotát ismét legjobb barátja előtt tárta fel 21 : „Én szerveztem meg Győrött ezt az iskolát, mely először újdonsága miatt nem tetszett, majd a szükséges kiadások révén vált terhessé. Hogy én se legyek a város terhére, s ezt az intézetet se tegyem még gyűlöletesebbé, a legszükségesebb felszerelést sem sürgettem, holott voltak erre vonatkozó királyi rendeletek. Inkább a saját pénzemből akartam az iskolát segíteni, és a számomra méltatlan és sértő módon kiutalt lakást is lakhatóbbá tenni. A tanulókat különféle jutalommal, kiváltképpen a szegényeket gyakori segélyezéssel is, emberi bánásmóddal és sok türelemmel is az iskolához vonzottam, és igen sokukat benne meg is tartottam. Míg mások kedvük szerint éltek, én magamtól csaknem a legszükségesebbeket is megvontam, s éjjel-nappal dolgozva bebizonyítottam, hogy a megkívánt tanulmányi előmenetelt sikerült elérnem akkora elismeréssel, melyet ez az iskola már nem egyszer elnyert a benyújtott mintarajzok alapján. A még ezek után is hálátlan városi tanács személyemet és iskolámat egyaránt semmibe vette, a városi kamarások zaklattak, az iskola udvarán a városgazda és családja, valamint a velük egyívású hitvány emberek: hajdúk és feleségük, a kocsisok sok és fölöttébb méltatlan bosszúsággal terheltek. Amikor bajomra elégtételt kértem a saját söpredékét védő városi tanácstól, minden még rosszabbra kezdett fordulni: megrágalmaztak, pletykáltak rólam és nyíltan lebecsültek. Magasabb helyen nem akartam panaszt tenni, nehogy pereskedésbe bonyolódjam. Minthogy oly nyilvánvaló érdemeket szereztem, azt reméltem, hogy az egész kellemetlenségből becsülettel kimenekülhetek. (...) Amikor ezt az iskolaévet meg akartam kezdeni, akkor a város zaklatása még az előbbinél is keserűbb lett, s mivel annyi bajomba belefáradtam, ismét a legsötétebb felhők borultak rám. így aztán türelmem fogytán végső kétségbeesés fogott el. Egyszerűen abbahagytam a tanítást. Akár dicséretesen tanítok, akár semmit sem csinálok, ugyanaz a fizetségem." Mivel Révai valóban nem jelent meg az iskolaév kezdetén, az igazgató szorult helyzetbe került. O ugyanis nagyra becsülte Révai személyét, iskolai munkáját és országos hírű irodalomszervező tevékenységét is. Ugyanakkor a magisztrátus alkalmazottjaként kénytelen volt a városi urak kívánsága szerint intézkedni. Ezért november elején, amikor Révai nem jelent meg az iskolában, három alkalommal (november 10., 11. és 15. napján) írásban szólította fel a tanítás folytatására.
