Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 10.

Olvasóink bizonyára megértik, hogy a jelenlegi súlyos körülmények között nehéz, nagyon nehéz független politikai lapot írni. De érezzék azt is, hogy e lap munkatársai sem most, sem a jövőben nem tágítanak a nemzet, a magyar nép igaz céljaitól. Inkább választják a hallgatást. Ebben a nehéz harcban minden becsületes magyar támogatására és tevékeny együttérzésére szükségünk van. . Csak így mondhatjuk nyugodtan, tiszta lelkiismerettel, hogy megtettünk szenvedő magyar hazánkért mindent, amit a történelem megkövetelt tőlünk. Bertalan Lajos 115 116. Levél Szigethy Attilához Kedves Attila! Ott voltam a vagongyári munkástanács október 30-i rendkívüli ülésén. Megrendülten hallgattam a drámai beszédet. A perc irtózatos nagyszerűségében arra kérted a vagongyár munkásait, álljanak melléd, mentsék meg a hazát. Lelki gyötrődésről, meg nem értésről panaszkodtál keserű szavakkal, de emelt hangon jelentetted ki, hogy elveidtől, hazafiúi meggyőződésedtől nem tágítasz, nem engedsz a túlzóknak, vagy éppen a provokálóknak, a fenyegetőknek még akkor sem, ha árván maradna két gyermeked. Nem fogadod el az ellenkormány alakításának gondolatát, aminek megvalósítása a nemzet katasztrófáját jelentené, nem helyesled a Budapest elleni tömegfelvonulás tervét, mert a drága magyar vért áldozni kell ugyan, de feleslegesen, meggondolatlanul ontani még a szent szabadság oltárán sem szabad. Nem szemrehányásképpen, de megemlí­tetted, hogy szinte véletlenül, újságíró barátaid rábeszélésére maradtál itt Győrött és estél bele az itteni események zuhatagába. Bizonyos vagyok benne, meggyőztek az események, hogy itt maradásod szerencsés történelmi szükségesség volt. Bebizonyosodott ez már azon a vagongyári munkástanácsi ülésen. Szavaidat még be sem fejezted, mikor felpattant a terem ajtaja, izgatott férfi jött, lihegve jelentette, hogy ezres tömeg hatolt be a gyárba, arra kérik a Vagongyár munkástanácsát, vonuljanak velük együtt a gyár összes munkásai, követeljék az ellenkormány megalakítását. Ekkor jött a drámai fordulat. Az ülést azonnal felfüggesztették, a munkástanács

Next

/
Oldalképek
Tartalom