Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 27.

Bejelenti, hogy a minisztériumban dolgoznak azon, hogy december 1-től kezdve milyen korlátozással tudna a gyár áramot kapni. Egyelőre „F" korlátozással tudnának dolgozni. Természetesen a későbbiek folyamán a korlátozás aszerint módosul, hogy dolgoznak a bányában. Általában számolni kell azzal, hogy kevesebb lesz az áram, mint eddig volt, mert a bányászok közül sokan eltávoztak, elment a katonaság, így erősen csökkent a létszám. Fontos, hogy a munkástanács dolgozzon ki egy tervet, hogy pillanatnyilag mennyi energia ára van szükség. A bérek fizetésével kapcsolatban megjegyzi, hogy amíg újabb rendelkezés nem jön, addig a régi szerint kell fizetni. Budapesten a gyári dolgozók romeltakarítási munkákon vesznek részt, segítenek a lakások építésénél, szemét eltakarításánál, ha az üzemek nem tudnak dolgozni. A vagongyárban is lehetne tervet kidolgozni a munkások foglalkoztatására. Budapesten már van anyagbörze, itt a vállalatok megcserélhetik anyagtartalékaikat a szükséglet szerint. Már Diósgyőr is kezd dolgozni, így hengerelt anyagra hamarosan lehet számítani. Számba vették a minisztériumban, hogy mit fognak kérni a különböző országoktól segítséget. Dolgoznak azon is, hogy 1957-ben mit fogunk gyártani. Természetesen ezt vállalati viszonylatban is össze lehetne állítani, a tervosztály erre különösen ráérne. Ezen függő ügyek intézésére állították be Jodál Sándor főmérnököt is, hogy legyen egy összekötő, aki közvetít a minisztérium és a vállalat között. Todál Sándor: Első benyomásként azt állapítja meg, hogy Győrben rend van. Rácz: Megköszöni az őszinte szavakat, amely magánvélemény volt, azonban azt szeretné, ha az elhangzottak a kormány álláspontjai is lennének, ha mihamarabb lenne rend is. Győrről ellentétes híresztelések vannak, sőt a rádió is azt mondta, hogy Győrben még nincs rend. Ez mint felelős kormánynyilatkozat hangzott el, és kéri, hogy ezt a rádió cáfolja meg. Ugyancsak szeretné ismeri a kormány iparfejlesztési programját is. Bakonyi S.: Azt állítja, hogy amit elmondott 90%-ban a kormány között nem célban van az eltérés, hanem inkább ütemben. A kormány bizonyos kérdésekben később kíván intézkedni, amikor már a rend biztos. Az iparpolitika még nem alakult ki. Varga S: A kormánynyilatkozatra vonatkozóan közli, hogy a kormány nem ismeri a munkástanácsok hatalmát. Kéri és javasolja, hogy ha a kormány bizonyos dolgokról nincs meggyőződve, akkor inkább hallgasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom