Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 27.

Ha majd a kormány megérti a munkásosztály szavát, akkor majd együtt fogunk haladni. Ismételten kéri, hogy Bakonyi et. tolmácsolja a kormány felé, ha módjában van, hogy felelőtlen nyilatkozatokkal ne zavarják a város nyugalmát, mert rossz hangulatot szül. Hammer: Javasolja, mivel úgysincs energia és semmiből nem lehet bért fizetni, hogy toborozzanak embereket, akik ideiglenesen a bányában dolgoznának. S ebők: Jodál et.-nak mintegy válaszképpen mondja, hogy az 1945-ös eseményeket nem lehet a maihoz hasonlítani, mert a 12 év eseményei azt bizonyítják, hogy a munkásságnak nemcsak gazdasági, hanem politikai követelményei is vannak. A munkástanácsok, amelyeket a dolgozók választottak, a vállalat gazdasági életét irányítják, meghatározzák a fejlődés lehetőségét, ennek a munkástanácsnak politikai követelései is vannak. Ezt meg kell értenie a kormánynak is. Ha ez megvalósul, akkor a rugó még erősebb lesz, mint 1945-ben volt. Szeretné tudni továbbá, hogy Jodál Sándor megfigyelő-e a gyárban, egy segítőtárs, vagy a minisztérium részéről ide küldött kormánybiztos? Bakonyi S.: Véleménye az, hogy a régi rendszer vezetőembereit, akik nem kellő szaktudásúak, és a bürokratikus szervezetek embereit le kell építeni még akkor is, ha pillanatnyilag nem tudják őket elhelyezni, inkább fizetett szabadságot kapjanak. Ennek a kis országnak nincs szüksége 10 ipari minisztériumra. Kidolgozás alatt van, hogy a minisztériumnak jelenleg milyen feladatai legyenek. A felelőtlen tájékoztatást illetékes helyen meg fogja említeni, és kérni fogja, hogy korrigálják. Jodál Sándornak intézkedési joga nincs a vállalatnál, tehát nem kormány­biztos, csak összekötő. Felemlíti az új igazgató ügyét is. Rácz E.: A gyár munkásságának a kérését tolmácsolja, amikor azt kéri, hogy Vadas József fm. fogadja el az igazgatói munkakört. Vadas: Közli a jelenlévőkkel, hogy már csak a forradalom miatt sem vállalhatja el az igazgatói megbízást, mert még a látszatát is kerülni kell azoknak, akik a forradalomban vezetők voltak, hogy ebből erkölcsi vagy anyagi hasznot húzzanak. O maga nem vállalja el, de véleménye szerint Maróti fm., aki a forradalom idején is megmutatta igazi, munkássághoz való véleményét, és őt javasolja igazgatónak. Benkovics: Véleménye is az, hogy Maróti fm. a munkások megelégedésére tudná vezetni a gyárat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom