Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 19.

maguk gazdálkodhassanak. A tanács fizetne a vállalatoknak, a vállalat pedig a dolgozóinak. Dr. Csincsák Endre: közli, hogy van jogszabály, hogy az egyes hitel­átcsoportosításoknál mi a mód. A városi tanács V. B. hozzon határozatot, hogy milyen rovatról mit akar átvinni, a határozatot azután terjessze fel jóváhagyásra. Célprémiumnál pedig az a helyzet, hogy lehet kitűzni, de annak is megvan a módja. A V. B. állást foglal, melyik munkánál kívánja kitűzni, megbeszéli a kivitelező vállalattal, és amikor tisztázva van minden, felküldi a megyei tanács V. B.-hoz jóváhagyásra. Berger Sándor: Véleménye szerint itt csak arról lehet szó, ha van mód és lehetőség olyan beruházások vagy felújítások átcsoportosítására, amit a pillanatnyi problémák megoldására kedvezőbben tudnánk felhasználni, abban az esetben szükséges, hogy az illető V. B. felmérje azokat a lehetőségeket, amelyeket az adott esetben fel lehet használni a gyorsításra, de nem azzal a céllal, hogy a pénzt mindenáron felhasználják. Gönczöl Gyula: Indítványozza, hogy először azokról a helyekről szóljanak, ahol a járási vagy városi V. B. összetétele, kiegészítése még nem teljes, azután lenne célszerű beszélni azokról a kérdésekről, amelyeket Kovalszki elvtárs felvetett. Bognár Dezső: Szerinte az a helyes, ha mindenki beszámol, azután hozzászólnak és összefoglalják az elhangzottakat. A munkástanács Szkárosi elnökhelyettesnek, Reiber Teréz V. B. titkárnak, Marton, Pék és Varga V. B. tagoknak bizalmatlanságot szavazott. Neki bizalmat szavaztak és az elnöki tisztségbe beválasztották. Behívták elnökhelyettesnek dr. Takács Endrét és V. B. titkárnak dr. Mollai Jánost, Baranyai József munkástanácstagot V. B. tagnak. Ezeknek a megválasztásáról gondoskodni kell, de egyelőre nem tartja időszerűnek. Azonkívül a munkástanácsok delegálnak még 6 főt a V. B.-ba. A közellátással különösebb probléma nincs, kivéve a zsírt. Nagy felvásárlási láz van Sopronban is, és iparcikkben már hiány mutatkozik. Ha van megfelelő készlet, akkor pótolni kellene, mert akkor a felvásárlási láz megszűnne. Brennbergbányán a bányászat megindult, az első napokban 11/2 vagont termeltek ki, ma már 3 vagont és még emelkedni fog, létszámot nem kell egyelőre emelni. Felveti továbbá, hogy a városoknak önállóságra kellene berendezkedni, és a tanácsoknak kezdeményezni. Sopronban a szappanellátás rossz, de van 1—2 szappanfőző, így szappanfőzésre kívánnak berendezkedni, kéri, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom