Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)

RECENZIÓ - Schmidtné Balázs Lívia: A 750 éves Győrszentiván története

A 750 éves Győrszentiván története Örömmel vettem kezembe a Győrszentiván 750 éves című kiadványt. Újabb bizonyítéka ez az összeállítás annak, hogy a múlt értékeinek megőrzése, átadásának igénye ma is fontos. Még rokonszenvesebbé teszi a szentivániak vállakózását az az elképzelés, amely újabb kötetek kiadását tervezi. Noha tanulmánykötetként jelent meg a kiadvány, szerencsésebbnek tartanám a szöveggyűjtemény megjelölést. A válogatásban jórészt olyan írások találhatóak változatlan, vagy kivonatos közlésben, amelyek az elmúlt harminc évben keletkeztek, magukon hordva a kor szemléletmódját. Mindegyike „egyfajta kordokumentum" — ahogy dr. Unti Mária jelöli bevezetőjében —, s nem egy-egy téma elmélyült, ideológia felett álló tudományos elemzése. Bár az utóbbira is találunk példát (pl. Unti Mária: Győrszentiván földrajzi nevei). A fentiekben leírtakon túl a szöveggyűjtemény-jelleg annak reményét is magában hordaná, hogy ez a sok lelkes alkotó előbb-utóbb megalkotja Győrszentiván modern koncepciójú falumonográfiáját. A kiadvány huszonegy szerző történeti és néprajzi írását tartalmazza öt fejezetben. Bevallom, a fejezetek elrendezési elve nem igazán világos számomra. Nem értem, hogy a falutörténeti részek közé miért ékelődik be a földrajzi nevek fejezete, amely — vitathatatlan, hogy történeti forrásokat is fölhasználva — néprajzi, nyelvészeti írás. Azzal sem értek egyet, hogy az ünnepi hagyományok feldolgozása miért került a tárgyi néprajzi írások közé, noha az ötödik fejezetet a folklórral foglalkozó munkáknak szentelték. Ha társadalmi szemléletű lenne a paraszti kultúrát tárgyaló rész, megérteném a két ág összemosását, de így nem indokolt. A szerkesztésnél maradva még egy megjegyzést tennék. A hatodik fejezetben azoknak a műveknek a listája található, amelyeket a következő kötetben kívánnak megjelentetni. Nézem a listát és azon gondolkodom, hogyha eleve két kötetet terveztek, miért nem lehetett egy történeti és egy néprajzi részt szerkeszteni — külön. Az iskolai oktatásba is sokkal könnyebben építhetnének be egy ilyen jellegű feldolgozást. Távolkerülnek így egymástól összetartozó témák, információk is. (Pl. Weszelovszky Andrea első kötetben lévő lakodalmi szokásai Czifrik Imre második kötetben megjelenő vőfélykönyvétől, de Szakái Pál hiedelemmonda-gyűjteménye is két kötetbe szóródik szét.) A már megjelent kötet első részét Győr-Moson-Pozsony megye monográfiájának Győrszentivánra vonatkozó fejezete nyitja meg, amit az Albeus-jegyzék ismertetése egészít ki. Sajnos mindkettő könyvészeti adatai hiányosak. (Bár ez az egész könyvre jellemző.)