Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
A HADRA FOGHATÓ LAKOSSÁG KITELEPÍTÉSE
A HADRA FOGHATÓ LAKOSSÁG KITELEPÍTÉSE A RENDŐRSÉG KITELEPÍTÉSE 1944 novemberében a rendőrséget a csendőrséggel összevonták, s így a rendfenntartás és bűnüldözés is katonai irányítás alá került. Nemcsak a hatóság vezetése változott meg ezzel az intézkedéssel, hanem működésének törvényi keretei is. A honvédség és a már úgyis a katonai rendszabályok érvényességével megszervezett csendőrséggel azonos jogszabályok lettek irányadók a szervezetre. A rendőrség a katonaság keretei között működött tovább. A hatóság szerepe a nyilas hatalomátvétel után megváltozott. A rendfenntartó feladatokat a csendőrség és a nyilas járőrök látták el. A rendőrség feladata a köztörvényes bűnözés üldözésére és közlekedés rendészeti feladatok ellátására korlátozódott. Az állomány vezetése az új rendőri kinevezések miatt lojális volt a hatalomhoz. A kitelepítés során feladatuk a gyárak őrzésével, a gépek, anyagok bevagonírozásának felügyeletével, a szállítások kísérésével gyarapodott. A front nyugatra való mozgásával a városból sok rendőrt vezényeltek a fronttól távolabbra eső területekre. A gőnyűi révparancsnokságra például számos rendőrt vezényeltek ki a győri kapitányságról. A fennmaradó állomány totális kitelepítése az összeomlás időszakára esett. Az első csoport március 26-án indult el az újvárosi rendőrőrsről, megrakott fogatokkal. A kocsikon kincstári anyagot szállítottak. A második rendőrségi csapat, akik 27-én 13 kocsival és 6 hátaslóval indultak úrnak, szintén felszerelést és dokumentumokat, élelmiszert vittek magukkal. A tömeges kitelepítésre csak az ostrom napjának hajnalán került sor. Március 28-án reggel 4 órakor felsőbb parancsra, Mosonmagyaróvárra kellett elindulniuk azoknak a győri rendőröknek, akik akkor még a városban teljesítettek szolgálatot Az itthon maradottak közül 95 győri rendőr indult el a fenti csoporttal. A március 28- án hajnalban Mosonmagyaróvárra induló csapat tagjainak csak Ásványrárón hozták tudomására, hogy az új úti cél Németország. Több győri hivatásos rendfenntartó — akik katonai fegyelemben, szigorú rendszabályok között éltek és életüket a parancsok teljesítése kísérte végig — nem tett eleget a vezetői utasításnak és útközben lemaradva, vidéken keresett menedéket, és várta be a háború végét.96 Horváthjárfalunál - ahol egy ideiglenes rendőr parancsnokság állomásozott — találkoztak a Győrből már korábban elindított rendőrségi csoportok. A három csapat egyesülve Oroszvár, (ma Rusovce, Szlovákia) Pozsony, Köpcsény (ma Kittsee, Ausztria) érintésével érkeztek meg — Ausztrián átvonulva — Németországba. Eggelsham községben telepítették le a kivezényelt rendőröket. Ebből a csoportból néhányan már augusztusban vissza tudtak szökni az országba. 96 MNL GYMSMGYL: XXVII. 403. III. számú Igazoló Bizottság iratai.-53-