Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)
Tanulmányok - Horváth József: Egy győri nemespolgár otthona, életmódja és könyves műveltsége a 18. század közepén. Semberger Károly hagyatékáról
EGY GYŐRI NEMESPOLGÁR OTTHONA, ÉLETMÓDJA ÉS KÖNYVES MŰVELTSÉGE A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN likus vallású nemesifjút.36 „Főhősünk”, Semberger Károly is e gimnázium padjait koptatta: 1730-ban a parvista maior, 1731-ben a principista, a következő évben a grammatis ta, 1733- ban pedig a syntaxista osztályba iratkozott be.37 Az említett adatsor nem csupán azért értékes számunkra, mert a később komoly könyvtárat összegyűjtő Semberger Károly műveltségének alapjairól szolgál információval, de „árulkodik” életkoráról is: arról, hogy meglehetősen fiatalon költözhetett el az élők sorából. Semberger Károly ingatlan vagyonáról Amint a hagyatéki leltárból38 kitűnik, Semberger Károly halála után jelentős értékű vagyont hagyott hátra. Az 1764. szeptember 17-én keltezett leltár felvételére azért került sor, mert özvegye, Jékei Rozália újra férjhez ment (ekkor már Saighó János feleségeként említik), így szükségessé vált a még kiskorú árvák örökségének pontos számba vétele. Mielőtt magára az épületre vonatkozó adatok ismertetésére térnék, érdemes egy pillantást vetnünk arra is, hogy az említett győri ház mellett milyen ingatlan vagyon maradt hátra az elhalt családfő után. Az inventárium első nyolc pontja a hátramaradt ingatlanokat veszi számba. Megtudjuk, hogy a győri házhoz két darab szántóföld tartozik, melyek a győri határban, „az Akaßto fának eránnyában” találtatnak; ezeket „most” egy Szabó György nevű szabadhegyi lakos bírja árendában. Volt még egy győri föld is, de azt még éltében eladta Semberger Károly 150 forinton. A Győr megyei Felpéc helységben „egy Curialis Fundus a’ mellyen is epület vagyon minden némű appertinentiákkal edgyütt”, valamint négy zsellérhely appertinentiák nélkül, egy szőlő „egy Havas földi Nevezetű Diverticulumban”, valamint egy veteményeskertként használt üres házhely maradt a kiskorú árvákra. Az ugyancsak Győr megyei Szemerén említett három egész és egy fertály „Colonicalis Sessiok” 1757. április 24. óta a Török családnál vannak zálogban. Három további Győr megyei birtok is említtetik még: a Homorod nevű pusztán bírt, épület nélküli „Curialis sessio”-t Sörfőző János szentmihályi plébános bírja árendában; az Újfalun lévő sessiót, melyen épület is van, nemes Jakus János vette bérbe; a kisbaráti hegyen korábban bírt, négy táblából álló szőlőt viszont Semberger Károly még 1754-ben eladta 600 forinton, melyet részben még ő vett fel, részben később özvegye, „pénzül, és borul”. Semberger Károly árváit illeti viszont a Veszprém vármegyében lévő „Kiss Dém” nevezetű puszta negyed része, valamint „az ott Malombéli, és Toóbéli jövedelemnek negyed réfíe”; ezeket az inventárium készítésekor Marian György „Generalis Perceptor Uram” bírja árendában. Végül említtetik még egy a Komárom vármegyei Ács helységben lévő „Colonicalis Sessio” is, amelyen jobbágy is lakott; ez Semberger Károly halála után egy per tárgyát képezte, melyet az özvegy elvesztett. Amint a felsoroltakból látható, Semberger Károly halála után több, különböző értékű ingatlan maradt örököseire; de kiderül az is, hogy ezek nagyobb része az inventárium készítésekor árendában volt. így érdemes megnéznünk azt is, milyen bevételeket jelentett ez a 36 Fazekas-Kádár-Kökényesi 2020.1. köt. 538. (07080. tétel) 37 Fazekas-Kádár-Kökényesi 2020. 11. köt. 1003. (13754. tétel) 38 MNL GyMSM GyL Győr vármegye nemesi közgyűlésének iratai Archivum Vetus Acta Orphanalia IV. A. lg. Lad. 3. Fase. 21. No. 3. 37