Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)

Forrásközlések - Perger Gyula: Egy furcsa szerelmi história. Az utolsó győri nyilvános lefejezéshez vezető út története

PERGER GYULA esmérvén a kérdéses Helyet, magával el nem hitetheti, hogy egy valaki azon, ki az ajtón bémenvén, s' azt maga felé nyitván, s' az nyitott ajtónak Egy Lábnyi szegletében magát meg vonó felé artzal fordul, olly hertelenséggel, Bottal olly ütést tehessen hogy halálos légyen. Ezt bizonyétja Fántzo Katának a D N° 6° alatt lévő szembe vallása-is, a honénd ki tettzik, hogy Horvát Pál László Imrének tsak egy ütésére-is le rogyott, és eletben lé­vén meg szóllamlott és életben volt, azért-is Fántzo Kata Imre Lászlót a többszöri ütésre kénszetétette, Imre László pedig Horvát Pált oldalrul ütötte mely oldalban való ütésrül mint hogy a meg ijedett Ifjutul könnyen tétetett mint hogy nem láttzatott a Visum Repertumban emléttés sem tétetik - mivel tehát a D N” 6° alatt lévő Fántzo Katátul is elfogadott Imre Lászlónak vallásábul bizonyos volna az, hogy Imre László Horvát Pál fejére hátukul tsak egy ütést tett a másodikét pedig elhibázta, a harmadikát pedig vissza huzatván az Asszontul oldalrul tette volna, mi természetessebb annál, hogy mivel Imre László Horvát Pál fejére tsak egyet ütött, Horvát Pál fején pedig több ütisek láttzattak hogy Horvát Pált tulajdon Felesége, Fántzo Kata, a mint ezt Imre László a második rendbéli Alperesnek szemében vallotta, verte légyen, és nem más agyon — mellyet Fántzo Kata magátul el sem háréthat. Igyekezik ugyan Tiszti Ügyviselő Űr Imre Lászlónak Fántzo Katához az N alatt irt Levelébül ki hozni azt, mint ha Imre László Fántzo Katával régtül fogva Horvát Pál élete ellen törekedtek volna — de ezt ebbül soha ki nem hozhattya, sőt ellenkezőt — Hogy tud­niillik Fántzo Kata kívánhatta talán férjét akár mellv móddal e Világbul ki irtani, de Imre László ezt a Tózansággal öszveférhetetlennek. és mint egy lehetetlennek állétotta, a mint az N alatt lévő, ’s alá húzott szovakbul ki tettzik „de az ám lántzosmendergőmenkü dolog, hogy hogyan, mikor, a Világért sem lehet míg a Kalánfülü Angyalok el nem szalannak a kis Paliddal Ezen N alatt lévő Irománynak Értelme a vallások öszve Eggyeztetésébül igen Világos, mert tagadhatatlan hogy Ezek egymást szerették, és hogy az Asszon az Ifjúval tilalmassan társalkodott és hogy az Ifjú az Asszonnak azon esetre ha férje meghal­na a Házasságot Ígérte — és nem külömben az asszony is — nem álhat tehát meg Fantzó Katának vallása alkalmatosságával vétkének szépittése, mert akár melly Gonosztévőtül sem lehet föl tenni azt, hogy Egy olly Asszonnyal kösse össze Életét, ki már Férjét Méreg­gel, vagy Durungal e Világbul ki irtani kívánta, hogy tudniillik ő-is hasonló Esettül ne tartana. Nem az Erőszakos, hanem Természetes Halálát értette tehát Imre László Horvát Pálnak, azért kétségben esőképpen Írja hogyan lehetne öszve kelések, mikor Horvát Pál Halála bizontalan, Írja nem lehet még hozzá tévén boszus Hevében míg a kalánfülü etc az az míg az Ördögök el nem viszik, vagy is szebben, és igazábban, miglen az Isten végső Óráját el nem hozza — ezt bizonyítják ugyan az N alatt elhúzott ezen szavai is „Imádkozál tsak jól az Istennek, hogy gondolatod az Enyimmel meg egyezzen, és hogy a mit akarunk végére járhassunk, mert ha az meg lesz, bizonyossan ugy-is lesz a mint beszéllettünk” az az Imádkozzál hogy férjed minél előbb meghaljon, hogy Te-is engem úgy szeress, mint én Tégedet, hogy meghalván férjed a mit most akarunk, az öszvekelésnek, végére járhassunk, mert ha meg lesz Horvát Pál természetes halála, bizonyossan öszve kelünk - Már ha Imre László-is azt értette volna, mint mit ezen szavakbul Tiszti Ügyvivő Úr ki huzni akar, Imre László Fántzo Katát Imádságra nem ösztönözte volna, mivel a rósz Ember azért hogy Rosszat tehessen nem imádkozik sem mást nem kér az Imádságra, de 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom