Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)
Forrásközlések - Perger Gyula: Egy furcsa szerelmi história. Az utolsó győri nyilvános lefejezéshez vezető út története
EGY FURCSA SZERELMI HISTÓRIA más Napra hallasztotta, és akkor-is a' dolgot, mint történt, fel nem fedezte, hanem inkább több fértatások után-is meg átalkodva tagadta. Mind ezeknél fogva tehát semmi némű tekéntetből sem lehetnének menteni fertelmes kegyetlen gyilkosságokat az Al pereseknek, minek utánna, minden emberi érzékenységből lett kivetkőzéseknek, el követett kegyetlen tselekedetek által nyilvánságos Jeleit adták volna, vétkek bébizonyítása után, nintsen egyébb hátra, hanem hogy a' citáltt Törvénynek szoros értelmek szerint az élők sorából leg kinissabb halállal kitörültessenek - melly büntetést reájok ki mérni kérvén, ezen Per Óvással ítélet alá terjesztetik. Az első rendbeli Al Peres a ' Törvény Szék előtt személyessen megjelenvén, Ügyészt vallott. Az Első rendbéli al Peres Részérül If Kisfaludy Mihál törvényes Ügyész meg jelenvén, a' T. Törvén Szék Kegyességéhez folyamodik, és következendöket fontolóra vétetni esedezik tudniillik Hogy ezen Alperes minden Oskoláit, ezen utolsó Törvén Tanulását-is mindég szorgalommal, és jó maga viselésével végezte, minek okáért ő ezen utolsó Oskolai Esztendőben a többi Tanulók Felvigyázójává azért rendeltetett, hogy Jámbor maga viseletű de szegényebb sorsú szüléktűl származott Ifjú lévén ezen utolsó Esztendeit könnyebben tölthesse. Ezen Józan, szorgalmatos, és szeléd magaviseletében minden kétség nélkül meg-is maradott volna, ha szerentsétlenségére ezen második rendbéli Alperessel (ennek Férjével több Ízben dolga lévén) meg nem esmérkedett volna, mely esméretség egy Buja Asszonynak álnoksága, és vétkes törekedése áltol utóbb nagyobb szövetséggé vált, és a Buja Asszony ezen szerentsétlen Alperesnek első forró Indulatját maga vélt, de tilalmas hasznára fordította - mellyet Egy rossz Asszony annál-is inkább tehetett, mivel minnyájunknál tudva vagyon, hogy minden Indulatok közül, mellyekkel az Ember felruháztatott leg erőssebb és leghatalmassabb a szeretett - Ebbéli Forró első Indulatját az Ifjú Rabnak kívánta Fántzo Kata Rab személy használni, jól tudván azt hogy mig ezen szerentsétlennek első Indulatja természetes ösvényébül ki nem tér, és az természetes Ártatlanságában meg marad, Az, az Erköltsiség Utjárul sem fog el távozni, és a Polgári Társaságnak szükségtelen, és haszontalan Tagja nem fog lenni. A második rendbéli Alperes Rab személy tehát az Első rendbéli Alperesnek a Szerentsétlensége, mert ha Ez ezen szerentsétlen Ifjút ha bátor roszindulatu lett volna -is, Jóra vezérleni kivárna volna, minden Jóra vezethette volna, minthogy Köz Tapasztalásbul tudatik, hogy ha egy Férfiúnak Szerelme Tárgya Erköltsös, és Nemes Indulatú, a Férfiút ha durvább-is Nemes, és Nagy tettek Elkövetésére gerjeszti és ösztönzi, és bírja - úgy ezen szerentsétlen Alperest-is ha a balsors ezen alatson Lelkű második rendbeli Alperes Fántzo Katával meg nem esmértette volna, Természeti Forró Indulatjának első zsengéjében nem hogy a DN 6° alatt meg vallott gonosz tselekedetre vetemedet volna, hanem inkább előbbenyi szelídsége szerint minden Jóban foglalatoskodott volna. Korán sem lehet feltenni ezen szerentsétlen Ifjurul azt, hogy Ötét a D N 6° alatt meg vallott vétkére Durvasága miat, vagy Isteni és Világi Törvényeknek megvetéséért, és zabo-135