Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)
TANULMÁNYOK - SZATLÓCZKI GÁBOR: A magyar vármegyei és vártartományi hadszervezet aló. század közepén. Az 1550. évi dunántúli őszi hadfelkelés
S^atlóc^ki Gábor iban élő és birtokló velálbeli jobbágyok, szegényjobbágyok, zsellérek és egyéb rendtartásnak a birtokméretüktől függetlenül, személyükben tartoztak hadat viselni. Ez ténylegesen azt jelentette, hogy aki a velálban saját birtokú sessioval, avagy üléssel rendelkezett, még akkor is, ha szegény jobbágyként, illetve zsellérként átmenetileg vagy már véglegesen sem bírta annak tartozékait, hadat kellett viselnie. A jobbágyi vagy zselléri hadakozás kötelezettsége tehát a nemesekkel azonos módon, a földbirtokláson alapult. Nádasdi külön megjegyezte, hogy mindez azokra vonatkozott, akik sessiot tartanak, másként az ő birtokukon élő egyéb rendtartású lakosaikra (subinquilinus, lakones) már nem. Elvüeg persze a lakosok sem mentesültek a teher alól, mivel a viceként felfogadott gyalogosok többsége közülük került ki, ahogy a jobbágy vagy a zsellér mellett a szerjáró szolgálatokból is részt vállaltak, úgy feltehetőn a hadakozás költségében is. Az országos és vármegyei felkelések idején azonban a heted rendtartását a gyakorlatban aligha lehetett alkalmazni, mivel azok lovas és gyalogos igénye a folyamatosan változó portaszámok szerint lett meghatározva. Ez esetben tehát, ahogy az Nádasdi parancsából is világosan kiderül, a birtokokra egyenként vagy összeszámolva kiszabott portaszámot osztották vissza a jobbágyok számával. Emiatt viszont az is előfordulhatott, hogy nyolcán egy kilencediket, vagy tizenegyen egy tizenkettediket állítottak ki. Ily módon a hányadok akár tartományonként, sőt birtokonként is változhattak annak függvényében, hogy ott éppen mennyi sessioval bíró jobbágy, vagy zsellér lakott. Az 1552-es instrukcióból az is egyértelműen kitűnik, hogy éppen úgy a jobbágyok és a zsellérek választották ki, illetve fogadták fel maguk közül a gyalogosokat, mint ahogy azt 1136-ban Freisingi Ottó is lejegyezte. Az otthon maradó jobbágy jóllehet így sem mentesült a hadakozás kötelezettsége alól, mivel azt közvetve a felfegyverzés költségével és a hópénz megfizetésével teljesítette. Ugyanez vonatkozott azokra is, akiket bár kiválasztottak, de mást fogadtak maguk helyett. A jobbágyok és zsellérek hadkötelezettségének egy másik formája a pénzbeli hadiadó, avagy a rovás volt. Mivel a hadakozó pénz megfizetése a tényleges hadba vonulási kötelezettség megváltásán alapult, a velál ugyanúgy közösen teljesítette az adófizetést, mint a hadakozás költségeit. Más szóval függedenül attól, hogy hány egész portát számoltak össze az adott birtokon, az adót a szegény jobbágyok, zsellérek és szabadosok az adóköteles jobbágyportákkal közösen fizették meg.128 A jobbágyok hadakozási kötelezettsége mindezek alapján lényegében ugyanazon a viszonyrendszeren alapult, mint a király és nemese vonatkozásában. A nemes tekintetében mindezeket az Aranybulla és az azt követő királyi dekrétumok, valamint alkalmi országgyűlési határozatok szabályozták. Nem volt ez másként az uraság belső életében Nádasdi Tamás az országos címei mellett leggyakrabban a Fogarasföld örökös ispánja és Nádasd ispánja (graff %u Nadasd, comes de Nadasd) címeket használta. Az ugyanazt jelentő gróf szó csak a 17. századra honosodott meg a magyar nyelvben. „Fogarasföldének örök ispánjának. ” OL E 185 Kutasy István — Nádasdy T. nr. 2. OL E 185 Nádasdy cs. lt. 2. tétel nr. 37. 128 „...És e^okájértt töb polgárokis igen sfgodnak, hogy soha sémi ssyrjárásbeli mibe meg nem segétti őket, sem király adójába, sem rendbeli adózásokban." 1559. február 22. Kanizsa. OL E 185 Miss. 38. d. Szele Jakab — Nádasdy Tamásné nr. 2. 31
