Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 39/2018 (Győr, 2018)

BAGI ZOLTÁN PÉTER: „Győr a kereszténység kapuja” Győr 1597. évi ostroma

Győr a kereszténység kapuja vallotta, hogy az erősségben 6000 (!) fegyverforgató és 2000 ló található.156 Ezzel szemben az október 2-án a győri táborból küldött híradás ismét egy fogoly kijelentése­ire alapozva arról számolt be, hogy Győrben 300 lovas és 800 gyalogos áll csupán a pasa rendelkezésére. E két utolsó létszámadatot mindenképpen túlzónak, az elsőt túl magasnak, a másodikat túl alacsonynak tartom. Véleményem szerint Ruschan vajda vallomása állhatott a legközelebb a valósághoz, ám azt is meg kell jegyeznem, hogy a karamániaiakkal kiegészült győri oszmán had is kevés lehetett volna egy ekkora kiter­jedésű erősség sikeres védelméhez egy hatékony és módszeres ostrom idején. Az ostromlottak azonban nem csupán katonában, hanem élelmiszerben is hiányt szenvedtek, illetve szenvedhettek. Ruschan vallomásából kiderül, hogy az erősségbe rendelt katonák rendelkezésére állt 550 szarvasmarha, 1000 birka, 2500 mérő árpa, a keresztények által az 1594. évi ostromot követően hátrahagyott kétszersült, valamint közvedenül az ostrom előtt érkezett 140 szekérnyi élelmiszer. Mindezek alapján a vaj­da úgy vélte, hogy Győr nem tarthat ki másfél vagy két hónapnál tovább. Ruschannak a veszélyes élelmiszerhiányról a budai beglerbégnek, Mihalidzsli Ahmed pasának és a szerdárnak is személyesen szóban kellett beszámolnia.157 Emellett, mint már említet­tem, a győri beglerbég Szaturdzsi Mehmednek írt levelében még drámaibb képet fes­tett a kialakult helyzetről.158 Ráadásul mind a vajda, mind pedig a győri beglerbég be­számolt arról, hogy a katonák jó ideje nem kapták meg zsoldjukat.159 Az ostromlottak sorsa egyre rosszabbra fordulhatott, addigi szűkös készleteik még in­kább megcsappanhattak. Egy szeptember 13-án és szeptember 20-án Prágából küldött jelentés szerint az elfogott török lovasok azt vallották, hogy 2 vagy 3 hétre való éle­lemnél több nincsen az erősségben.160 Szintén szeptember 13-án pápai híradás szerint a fogoly törökök kihallgatásuk során úgy nyilatkoztak, hogy csak 14 napra elegendő eleséget bírnak.161 Eörsi Péter esztergomi Obristleutnant szeptember 17-én egy pribék vallomása alapján azt írta Pálffy Miklósnak, hogy két, az erősségből érkezett lovas azt mondta Mihalidzsli Ahmed pasának, amennyiben nem küldenek nekik élelmet még ebben a hónapban, úgy kénytelenek lesznek megadni magukat.162 Egy másik fogságba esett pribék pedig szeptember 23-án pedig arról számolt be, hogy a Győrből Budára sebesülten megérkezett Malkocs aga a beglerbégtől élelmiszer beküldését kérte, mivel az erősségben nagy hiány mutatkozott ebből.163 Mahmudnak azonban nem csupán a Ruschan által küldött kétségbeesett üzenetei nem értek célhoz. Pálffy Miklós a főher­cegnek szeptember 12-én jelentette Esztergomból, hogy portyázói Buda környékén összecsaptak kilenc Győrből kijött törökkel, akik közül hármat megöltek, a többit el­fogták. Náluk egy levelet is találtak, amiben a győri beglerbég azt kérte, hogy 156 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 277r-v 157 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 244r-v; ÖStA KA AFA 1597-9-30.; Kelenik 1989. 75-77. 158 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 286r-v 159 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 286r-v; ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 244r-v; ÖStA KA AFA 1597-9-30.; Kelenik 1989. 75-77. 160 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 296r; ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 277r-v 161 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. Fol.: 293r-v 162 ÖStA KA AFA 1597-9-ad21 163 ÖStA KA AFA 1597-9-26 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom