Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 39/2018 (Győr, 2018)
MÉRLEG HORVÁTH JÓZSEF: Győr lakóinak mindennapi élete a 17. században. (Dominkovits Péter)
Mér leg ros és lakosságának térbeli kapcsolathálóját adatolja. A kötet szövegezését, narrációját a kvantitatív és a leíró elemzések együttese jellemzi, melyek révén a 17. századi győri polgárok egykori életvilágai, mindennapi élete kerülnek rekonstruálásra. A historiográfiai áttekintés során valójában egyaránt felvázolja a végrendelet-kutatás tudománytörténetét, majd a korszak és a forrástípus iránt érdeklődők számára összefoglalja a kora újkori győri végakaratok őrzőhelyeit, hisz a rendszerváltást követő intézményi átalakulásnak köszönhetően ez ma nem egy helyen, hanem a város több egyházi és világi fenntartású intézményében található (így a Győri Egyházmegyei Levéltárban, ott mind az ún. Székeskáptalani Levéltárban, mind a Püspöki Levéltárban; Győr Megyei Jogú Város Levéltárában), valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Győr- Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában. A forrásőrző helyek számbavételét követően a 17. századi győri végakaratok számának felbecsülését teszi meg. A válaszadás először egyszerűnek tűnik, hisz a három gyűjteményben őrzött testamentumok végösszege 1037 db végrendelet. Közben a Szerző olyan fogalmakat tisztáz, mint hogy mi is a győri végrendelet, illetve ki tekinthető győri végrendelkezőnek. A forrástípus bemutatását követően olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy a kb. 5-6000 fős város lakói, közülük is a végrendelkezők milyen jogállású, társadalmi tagozódású emberek voltak. A soknemzetiségű városban magyar lakosság, német, valamint különböző délszláv (horvát, szerb) katonaság, itáliai mesteremberek; jogállásuk tekintetében a győri székeskáptalan földesurasága alatt álló mezővárosi polgárok, hadsereg alattvalók, egyre nagyobb számban megyei nemesek, megnemesedett mezővárosi polgárok éltek együtt. A kötet kitér a forrástípus lehetősége szerint a felekezeti megoszlásra: döntően katolikusok éltek itt, de mindkét protestáns egyház híveivel számolhatunk. Az etnikai arányokat jól érzékelteti a 1037 végakarat nyelvi megoszlása, hisz közülük 896 db magyar, 72 db latin, 68 db német, 1 db pedig olasz nyelven íródott. A lakosság foglalkozás szerinti megoszlására ilyen statisztikai elemzésre nem vállalkozhat a Szerző; ugyanakkor a szövegelemzésből egyértelműen kitűnik, hogy a többséget az iparűzők végakaratai alkotják, ami a teljes testamentum mennyiség 35-40 %-a lehet. Társadalomtörténeti szempontból is nagyon érdekes a különböző felekezethez tartozó egyházi személyek, valamint a magukat deák-ként definiálók csoportja (pl. 1611-ben a bírói hivatalt is viselt Pesti Imre, vagy 1634-ben Tolnay János deák). A foglalkozás szerinti megoszlás tekintetében jelentős tömböt alkotnak a különböző kereskedők; jelentős részük neve mögött többnyire kalmár, vagy árras ember jelzőt viselt, illetve házastársa, özvegye is családi hovatartozását így identifikálta. Mind a középkori (Szende Katalin: Sopron, Pozsony, Eperjes), mind a kora újkori, konkrétan 16. századi (Tózsa Rigó Attila: Pozsony, Bécs) végrendelet-kutatások a forrástípus családrekonstrukcióban betöltött jelentőségére mutattak rá. így a kutatási tradíció miatt is érthető, hogy Horváth részletesen elemezte a végrendelkezők családi állapotát (nős férfi, özvegy nő, nőtlen férfi, özvegy férfi, hajadon nő), majd nemek szerinti bontásban, évtizedes metszetekben a végrendelkező férfiak és nők utolsó rendelkezéseinek elemzését végzi el, amely az újraházasodások gyakoriságát mutatja. A tárgyidőszak 880 végakaratából mindössze 113 egyedülálló testálóval számolhatunk. A narratív források 202
