Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 37/2016 (Győr, 2016)

PERGER GYULA: A Borsos-életmű elveszett darabjai

A Borsos - életmű elveszett darabjai kezében, aki vigyázott arra, hogy mire költjük el a pénzt. Somogyi meg is lehetett ve­lem elégedve, mert elég sok művészt foglalkoztattam, legfeljebb azzal nem volt meg­elégedve, hogy egy Borsos Miklóst is becsempésztem a művészek közé, akit pedig még egy Somogyi Antalnak sem lehetett megvágni. Hogy a Szent Imre templommal egy kis nevet szereztem, az Somogyi érdeme. És hogy Borsos Miklós bekerült a mű­vészek közé, az ha nem is az ő érdeme, de ha Somogyi nincs, nincs templom, nincs Szent Imre oltár és Borsos Miklós egy munkával szegényebb volna pont abban az időben, amikor még... nem merem befejezni. Legyünk hálásak szegénnyel szemben! Buba könyvét olvasva (na még nem jutottam a végére, de már vannak az Otthonban, akik kérték tőlem) kerestem ismerősöket. Sokat törtem a fejemet az agglegény szom­szédon, de nem tudok rájönni, hogy ki volt. Talán nem katolikus. Ellenben megálltam egy névnél: Oszter malomtulajdonos, és róla eszembe jutott egy huncut kis történet, melyet az első levelemben nem mertem megpendíteni, azt a leve­let nagy tisztelettel írtam — első érintkezésünk volt annyi idő után — de most már me­rek egy kicsit barátibb, bizalmasabb, huncutabb hangokat is megütni. Valamikor 1945-ben, vagy 46-ban, (amikor Művész Úr már tanár volt az Iparművészeti Múzeum melletti Főiskolán), a mellékoltár korpusza ügyében egy látogatást tettem ott. A portás megmondta, hogy Művész Úr épen órát ad, megmutatta a tantermet és semmi kifo­gást nem emelt az ellen, hogy benyissak. Első pillanatban észrevettem a Művész Urat és egyenesen oda mentem. Azt hiszem, hogy először a közelben dolgozó növendékek rajzán fedeztem fel, hogy mi készül, s csak mikor búcsúztunk és én kifelé indultam, akkor fedeztem fel a rajz tárgyát képező női alakot, aki meztelenségét egy széles, mű­vészien elrendezett szalaggal takarta el. Nagy volt a meglepetésem, mikor néhány hét múlva Oszternél járva, nevetve újságolta ezt a kalandot. Már féltem, hogy elterjed a híre a városban (ez sem lett volna baj), de Oszter nagyon szépen őrizte a titkot, ma már én is mosolyogva gondolok az esetre. Szerencsére a korpusz hamarosan megér­kezett és így nem kellett egy újabb látogatást tennem — tilosban. Néhány képemre céloztam, most egy kicsit bővebben kitérek rájuk. Szőnyi képe egy vázrajz a magyarok Nagyasszonya képhez, 7 részben térdelő, részben álló zebegényi legényt és leányt ábrázolva, akiket a képen megtettünk magyar szenteknek és még ne­vet is adtunk neki. Aba Nováktól igazában csak egy levél van meg, vele is tárgyaltam a templomfestésről és Aba Novák már nagybetegen, halála előtt vagy fél évvel vállalko­zott volna is rá, erről szól a levél, melynek értéke: Az aláírás mellett ott van néhány tollvonásból kihozva Aba Novák önarcképe is. Schima Banditól is egy levelet őrzök, de ennek a levélnek borítéka is, belső tartalma is tele van gyönyörű színes díszítések­kel — plébánosi beiktatásom és püspöki tanácsosi kinevezésem alkalmával írta gratulá­cióként. Szegény Schima Bandi! Nem tudott kalkulálni és ha drága volt, nem kapta meg a munkát, ha meg olcsó, akkor ráfizetett. Halála után pedig mindent széthordták, mie­lőtt még az illetékesek körülnézhettek volna nála. O legfeljebb emléktáblát kaphat Győrött, de nem múzeumot. O is idegenből jött, Pozsonyból szakadt hozzánk és re­mélte, hogy vissza is tud oda kerülni. 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom