Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
TÓTH László: Schleich Lajos pályája
Dr. Tóth Lás^/ó denkinek, aki elvégzi a hat osztályt és megkapja végbizonyítványt. Ezt követően Lajos minden törekvése arra irányult, hogy elvégzi a hat osztályt és megszerzi magának a választási jogot. Hogy mit csinál majd vele, arra egyelőre nem gondolt.764 Lajos, míg ezen elgondolkodott közben el-elmaradozott a templomból és az iskolából. Elment a kertbe ásni és nem tanulta meg a bibliai történeteket. A kalandokat kereső csavargások következményeként rossz lett a bizonyítványa, s Lajos lakonikusan megjegyezte: „Oda lett a becsület!” A tanító úgy tekintett rá, mint a legrosszabb magaviseletű tanulóra, „aki tudna, ugyan tanulni, de nem akar.” Nehezen viselte Lajos ezt a szégyent. Otthon még csak ezután jött a hadd el hadd. Az anya aggódva megjegyezte: „Jaj mi lesz ebből a gyerekből, ha nem tanul”. Az apa nem sokat törődött a bizonyítvánnyal, de most „kegyetlenül megdorgálta, s a dorgálás után jól elnadrágolta.”765 Az atyai kemény figyelmezetésnek meg is lett az eredménye. Lajos magatartása jelentősen megjavult, bizonyítványa szintén jobb lett. A kántortanító elragadtatva üdvözölte a megtért fiút, a vizsgája napján a szülőket rávette arra, hogy járassák a fiúkat felsőbb iskolába. Lajosnak nem igen fűlött ehhez a foga, ő szívesebben kezdte volna az elemit, mint hogy a gimnáziumba való menetelre gondolt volna. „Osztálytársai közül egyedül Lajos volt az, aki tovább tanult; a többiek szétszéledtek a nagyvilágba. Egy része tisztességes mesterember lett, másik része igavonó nép, paraszt lett.”766 Karcag (folytatás) (BVP.): A gimnáziumi évek. Tanárok. Tanulmányok. Betegség. Önképzőkör. Ifjúsági könyvtár. Az első szerelem: első vers. Papi tervek. Önképzőköri aljegyző. Szerepek. Felolvasások. Bírálatok. Versek. Második szerelem. Tervek jövőre. PVET. I. kötet Debrecen. Napló 31-60.) 1916. szeptemberében a Farkas István kántortanító által megírt kérvénnyel Lajos beállított Horváth Ferenchez, a karcagi református főgimnázium igazgatójához. Ekkor voltak a beiratkozások, s az igazgató ügyet sem vetett a félénk diákra. A gimnázium épületét egyébként akkor a gyulafehérvári katonai kórház tartotta megszállva. Ezért a járásbíróság épületében, valamint a városháza épületének különböző helyiségeiben helyezték el a gimnáziumi osztályokat Az összegyűlt 56-57 diák többnyire vidéki volt, sok volt közöttük az oláh betörés elől menekülő székely. A tanárok közt volt egy erdélyi származású: Demeter Béla magas termetű férfiú, a latin és a magyar nyelvet tanította. „Mint tudós tanár megállta a helyét, mint nevelő gyenge erővel rendelkezett”. Néhány „keményfejű székely magyar ifjú is volt közöttük, akiknek sehogy sem akart a fejébe menni a latin deklináció.”767 Lajos jól tanult, vidám gyermek volt, hamar összebarátkozott társaival, különösen azokkal, akik „a latin nyelv érdekében hasonló húrokat pengettek”. A székely ifjak 764 Pataki Vince vázlatos élettörténete I. 23. 765 Pataki Vince vázlatos élettörténete I. 26-27. 766 Pataki Vince vázlatos élettörténete I. Debrecen. 30. 767 Pataki Vince vázlatos élettörténete I. Debrecen. 32-35. 204