Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
MÁRFI ATTILA: Győr színészete a 19. század második felében, különös tekintettel az itt szerepet vállalt jeles egyéniségekre
Győr s^ínés^ete a 19. s^á^ad második felében társulatában. Közülük S\entgfö'rgyz István, Paulay Ede és Újházi Ede neve a legismertebb. Előrehaladott kora miatt már ritkábban vállalt fellépést, de ha mégis megtette, leginkább a kedélyes apaszerepekben láthatták a színpadon. Az első magyar színészkongresszuson 1870-ben az úgynevezett „színészkebelzet” igazgatósági tagjává választották.22 Ez a fontos vezető pozíció elismerés volt a több évtizedes fáradhatadan művészi teljesítményért, amit a magyar színjátszás szolgálatában tett. Énekesi-, színészi-, rendezői és igazgatói produktumán túl fordítóként is jeleskedett. 1837-től kezdődően közel ötven alkotás fordítását végezte el, többnyire német, olasz és francia nyelvből átültetve a szövegkönyveket.23 Miskolcon, 1873. július 10-én ragadta el a halál.24 Művészi és szellemi öröksége azonban továbbra is él a magyar színpadokon.25 A legnevesebb színészdinasztia megalapítójaként örökre beírta magát a magyar kultúra történetébe. Utódai sem hoztak szégyent a luitabár névre, s jelenleg már a család hatodik nemzedéke áll a színpadon. Az 1850-es évek derekától is szerepeltek a városban magyar komédiások, de többnyire német truppok uralták a színpadot. Egyébként magyar oldalról ezekben az években Szuper Károly és Hubai (Kiinger) Gusztáv direktorok vendégeskedtek sikerrel Győrött. Az 1861-es színi évadot ismét Szuper Károly társulata nyitotta meg októberben azzal a Komáromy Lajos vendégszínésszel, akinek alakításait a győri publikum egy díszkarddal jutalmazta.26 27 A két hetes vendégjáték után azonban esett a színház látogatottsága, s még az évad befejezése előtt a társulat Komáromban próbálkozott anyagilag rendbe jönni. A következő év nyarán Szuper ismét visszatért jóval szerényebb képességű erőkből álló truppjával, de hamar elhagyták a várost. A téli időszakra Hubai Miklós kezdhette a magyar évadot, ám ők sem jártak nagyobb sikerrel. A korabeli krónikás szerint a társulat felkészületlen és fegyelmezetlen volt: ttA színészek nagy része nem tudta a szerepét, rögtönöztek, r ezáltal társaikat zavarba hozták, a színfalak között elfoglalt színészeket gyakran úgy kellett betuszkolni jelenésükre, megtörtént, hogy midőn öten, hatan voltak színpadon, egyik sem tudta az utószót, r a súgó erőlködése, felszólítása, mutogatása is hiába való volt, míg végre valaki kivágta magát; a színésznők a színpadról a kulisszák mögött álló látogatókkal kokettírozjak, vagy egymás kögt kedélyeskedtek még a tragédiákban is..”21 Utódja a következő évben Drágus Károly volt, aki már többször megfordult társulataival a Dunántúlon, itt Győrben mérsékelt sikert aratott, de Havi társulata sem járt nagyobb szerencsével. A Győri Közlöny ezt az apátiát a színház rossz állapotával, a kevés támogatással magyarázta s a közigényt is megj elem tette: 22 Rajnai Edit: Színházi élet vidéken. Kísérletek a vidéki színészet rendezésére, 1873-1890. In: Magyar színháztörténet 1873-1920. Főszerk.: Székely György. Budapest, 2001.226. 23 Márfi Attila: A győri színjátszás arcképcsarnokából: A legendás színészdinasztia megalapítója: Latabár Endre. In: Győri Múzsa 2/1999. Főszerk.: Korcsmáros György. Győr, 1999. 10-11. 24 Molnár Gál Péter: A Latabárok. Budapest, 1982. 168. 25 Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk.: Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. 26 Uo. 49. 27 Uo. 52. 121
