Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
2. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850-1874)
A mezőgazdasági szakoktatásügy rendezése A hűbériség korában felgyülemlett szakoktatási tapasztalatokra támaszkodva, az ötvenes években kiépíthető lett volna a hazai szakoktatás kellőképpen differenciált, a megváltozott birtokviszonyokhoz igazodó rendszere. Ennek az évtizednek a kemény abszolutizmusa azonban letört minden ez irányú kezdeményezést, és csak a hatvanas években indult pezsgésnek a szakoktatásügy: egymás után alakultak a különböző szintű szakiskolák, továbbá, egyes papneveldékben ismét helyet kapott a mezőgazdaságtan oktatása, a tanítóképzőkben pedig megkezdődött az 1868. évi XXXVIII. törvény rendelkezésének megfelelően. Eötvös e népoktatási törvénye az ötezernél nagyobb lélekszámú községek népiskoláinak nagy részében elrendelte a mezőgazdasági ismeretek oktatását; ehhez azonban a már működő tanítókat sürgősen — rövid nyári tanfolyamokon — fel kellett készíteni. A feladat végrehajtására a minisztérium a négy gazdasági felsőbb tanintézetet jelölte ki. Óvárott az első tanfolyamot 1870. augusztus 28-án nyitotta meg Major Pál alispán. Az előadásokat (németül) Masch, Lehmann, Kaltenegger és Ulbricht tanárok, Köhler főkertész és Rodiczky segédtanár délelőttönként, 7—12-ig tartották, a gyakorlatok délután folytak. A négyhetes kurzuson 33 tanító vett részt, közülük kilencen saját költségükön.120 A tanfolyamokat a következő években is megrendezték.121 Az alsófokú szakoktatás kibontakoztatása után a közép- és felsőfokú szakoktatás ügyét is tisztázni kellett. 1869-től négy „gazdasági felsőbb tanintézet” működött: az óvári mellett 1865-től Keszthelyen, 1868-től Debrecenben és 1869-től Kolozsvárott. 1872-ben megkezdődött Kassán is egy „felsőbb” tanintézet szervezése. (Nem kell különösebben bizonygatni, milyen nagy különbség lehetett a több mint fél évszázados óvári és a botladozva induló, oktatási tapasztalatokkal nem rendelkező, hiányosan felszerelt — tehát a kezdet nehézségeivel küszködő — többi tanintézet színvonala között.) A „felsőbb” tanintézeti felvételhez hat gimnáziumi végzettséget követeltek meg, ami nyilvánvalóan összefüggésben volt Eötvös miniszter ama törekvésével, hogy eltörölje a VII—Vili. osztályt és az érettségit is, s helyettük bevezesse az egyetemi előkészítő jellegű 3 éves (szakosított) líceumot. Aki nem készült valamely (tudomány)egyetemre vagy politechnikumba, a hatodik gimnázium után beiratkozhatott valamely felsőbb (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi) tanintézetbe.122 Terve nem vált valóra, s emiatt is a felsőbb tanintézetek helye a közoktatás rendszerében tisztázásra szorult. De a törvényhozás elé kényszerítette a szakoktatás ügyét az államháztartás deficitje is, ami miatt a négy új felsőbb tanintézet felszerelése megakadt.123 Ugyanekkor — érthetően — elhallgatták nehézségeiket és jóval kedvezőbb színben igyekeztek feltűnni az új tanintézetek, hogy kellő létszámú hallgatót toborozzanak. Masch igazgató — ismervén saját intézménye alapítása utáni évben a sajtó „csúsztatása” által okozott zavart, amit Liebbald megszenvedett, az idősebb testvér jogán óvni akarta a zsenge „országos” jelzővel büszkélkedő intézeteket a kudarctól, ezért az 1871/72. évi értesítőben az intézet célját, Óvámak a hallgatók toborzásával kapcsolatos magatartását vázolva, megjegyzi: „Engedjünk minden gazdasági főiskolának elébb egy évtizednyi fönállást, midőn... constatálva leend, hogy a hirdetett legmagasb gazdasági kiképzés... egy viszonylagos alapos tudományos előképzés mértékét át nem hágta...” Az iskolai értesítő műfajától idegen kitérő szöveg megismétlődik a következő tanévi értesítőben is, de az 1873/74. tanéviből hiányzik; helyét egyetlen mondat foglalja el: „A folyó év augusztus hó 15-én legfelsőbb elhatározással akadémiává emeltetett.” 47
